Ma délután, 115 rész után véget ért a Cennet című népszerű török sorozat a TV2-n. A széria helyére csütörtöktől egy új, szintén török produkció érkezik. A hazájában 2013-ban indult Madárka (Calikusu) innentől kezdve minden hétköznap 16:45-től lesz látható a csatornán. A sorozat egyik főszereplője a Szulejmán és a Végtelen szerelem sztárja, Burak Özçivit. Részletek a TV2 közleményében:

Az eredetileg Calikusu című széria óriási siker volt Törökországban, így várhatóan a magyar nézők is kíváncsian követik majd a Resat Nuri Güntekin török író 1922-ben megjelent regénye alapján készült sorozatot. A történet egy fiatal, törékeny tanítónőről, Feridéről szól, akit Madárkának becéznek. Korán elvesztette az édesanyját, ezért a nagynénje nevelte fel a saját gyermekeivel együtt. Feride és unokabátyja, Kamran civódása gyerekkoruk óta végigkíséri kapcsolatukat. Nem tudják azonban, hogy a sors talán pont emiatt közös jövőt szánt nekik…
A 2013-ben készült sorozat címszereplőjét Fahriye Evcen alakítja. A történet érdekessége, hogy a férfimodellből lett sorozatszínész itt találkozott vele először, és a török álompár szerelme szinte a nézők szeme láttára bontakozott ki a forgatáson. Azóta is élénk figyelem övezi közös életüket Törökországban, 2018-ban kötöttek házasságot és Fahriye néhány hete adott életet első gyermeküknek. Kisfiuk, Karan első fotóira már óriási licitálás indult a török lappiacon.
A két főszereplő magyar hangja Fehér Tibor és Györfi Anna lesz, és olyan kedvelt magyar színészek szinkronizálták a sorozatot többek között, mint Kőszegi Ákos, Detre Annamária, Ullmann Mónika, Zámbori Soma, Ember Márk, Simon Kornél, Sáfár Anikó és Vándor Éva.

Megvan, hogy mikor és hol lesz látható itthon az új Sandokan sorozat

Ezek a SkyShowtime legnagyobb júliusi újdonságai

Napokon belül elérhetővé válik a teljes Koviról szóló sorozat az RTL+-on

Kiderülhetett, hogy folytatódik-e a The Floor az RTL-en

Ma megszűnik a közmédia vezetőinek megbizatása
