Az HBO végre hivatalosan is közzétette, hogy milyen hosszú lesz a Trónok harca utolsó 6 epizódja. Korábban adathalászoknak köszönhetően már sejteni lehetett, hogy a szezon utolsó három része szinte mozifilm hosszúságú lesz. Most viszont kiderült, hogy a 8. évad 3. epizódja 82 perces lesz. A korábban kiszivárgott adatokhoz képest ez az egyetlen eltérés, és azért érdekes, mert a Trónok harca sztárja, Vladimir Furdik (Éjkirály) magyarországi látogatása során úgy nyilatkozott, hogy ez a rész az elejétől a végéig egy hatalmas csatajelenetet mesél el, amely Deresnél játszódik majd. A stábot ennek a hosszú harcnak a felvétele nagyon megviselte, volt olyan főszereplő, aki el is ájult közben.

Április 14-én (magyar idő szerint április 15-én hajnalban) érkezik tehát a 8. évad nyitórésze, amely 54 perces lesz, aztán kihagyás nélkül, egészen május 19-ig jönnek az új epizódok. A második rész 58 perces lesz, a harmadik 82, a negyedik 78, az ötödik 80, a sorozatzáró rész pedig szintén 80 perces. Érdekesség, hogy az eddigi rekordot, már ami az epizódok hosszát illeti, A sárkány és a farkas című rész tartotta, amely a 7. szezon fináléja volt, mely 81 perces volt. A Trónok harca utolsó etapjának az első rendes előzetese nemrég debütált, amelyet 24 óra alatt összes platformon 81 milióan tekintettek meg. (Fotó: HBO)

hirdetés

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés