A Nyerő Páros első évada 2016 őszén volt látható az RTL Klubon. A reality nagy siker volt, de a folytatásra két évet várni kellett. A második szezonja tavaly augusztusban indult a csatornán és négy héten át volt képernyőn. A produkció a vártnál is kiemelkedőbb, az első évad számait is felülmúló számokat produkált, mellyel az elmúlt évek legnézettebb napi műsora lett. Úgy tűnik, hogy a folytatásra most nem kell újabb éveket várni.

A SorozatWiki információi szerint 2019-ben is lesz Nyerő Páros az RTL Klubon. Úgy tudjuk a forgatásokat ismét nyárra tervezik, így várhatóan ősszel kerülhet képernyőre Sebestyén Balázs műsorának harmadik évada. A hírről megkérdeztük az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóságát, ahol a Nyerő Páros visszatérését sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták a SorozatWikinek.

A Nyerő Páros tavalyi évadát a Televíziós Újságírók Díján egyébként nemrég jelölték reality kategóriában. Március 20-án többek között az is kiderül, hogy ez a műsor, a Survivor vagy a Keresem a családom nyeri-e a legjobb realitynek járó díjat. (Fotó: RTL Klub)

Már most berendelték a Gengsztervilág következő évadát is

Két új sztár is csatlakozik a vasárnap visszatérő Heti Heteshez

Egykori szépségkirálynő lett az ATV Híradó új műsorvezetője

Számos új sorozat és friss évad érkezik idén a Network4 csatornáira

Borbás Marcsival és Papp Gergővel erősít a 20. évfordulóját ünneplő Network4

Házasság első látásra és Farm VIP: Ezt tudni a TV2 ma induló két nagy realityjéről (x)