George R. R. Martin régóta bajlódik a legújabb A tűz és jég dala regény, a Winds of Winter megírásával. A sorozat már rég leelőzte a könyveket, emiatt pedig az író most nemtetszésének adott hangot. „Vegyes érzéseim vannak a tévés adaptációval kapcsolatban, azt kívánom, bár csak befejeztem volna időben a könyveket, hogy a produkció ne tudjon lehagyni a történésekkel” – árulta el a művész. Köztudott, hogy a Trónok harca készítői, D.B. Weiss és David Benioff összeültek az íróval, hogy a könyvek és a sorozat főbb pontjai megegyezzenek, így a végkifejlet is. Martin elmondása alapján azonban nem tudja, hogy fog befejeződni a széria pontosan.

„Néhány változtatásról tájékoztattak, azonban nem volt időm arra, hogy az utolsó 6 rész forgatókönyvét elolvassam és a forgatásra se mentem ki a Winds of Winter írása miatt. Komoly változtatások lehetnek majd a finálét illetően a sorozatban a regényekhez képest. A mellékszereplők sorsával kapcsolatban például én is a ködben tapogatózok” – tette hozzá George R. R. Martin, aki elmondta, attól függetlenül, hogy a tévés verzió hamarosan befejeződik, számára a könyvek írása miatt még hosszú kaland leheta Trónok harca.

Már most berendelték a Gengsztervilág következő évadát is

Két új sztár is csatlakozik a vasárnap visszatérő Heti Heteshez

Egykori szépségkirálynő lett az ATV Híradó új műsorvezetője

Számos új sorozat és friss évad érkezik idén a Network4 csatornáira

Borbás Marcsival és Papp Gergővel erősít a 20. évfordulóját ünneplő Network4

Házasság első látásra és Farm VIP: Ezt tudni a TV2 ma induló két nagy realityjéről (x)