Tavaly nyáron érkezett a hír, hogy Cseppben az élet címmel vadonatúj minisorozatot forgat az MTVA. A meglepő témát feldolgozó, négy részes széria történetének középpontjában az egyik legismertebb magyar tudós, Dr. Béres József áll. A produkció a Béres Csepp feltalálójának izgalmas, drámai sorsát és igazságszerető személyiségét mutatja be, miközben végigkövethetjük az orvosság megszületésének érdekfeszítő eseményeit. Láthatjuk majd azt is, milyen harcokat vívott a doktor a hatalommal, és ezáltal képet kapunk a “60-70-es évek Magyarországáról.
A négy részes
Cseppben az élet premierje március 23-án, 20:30-kor lesz a Dunán. A minisorozat epizódjai szombat esténként a Csak színház és más semmi negyedik és egyben befejező évados részei után kerülnek adásba. A Cseppben az élet főszereplőjét. Dr. Béres Józsefet Gáspár Tibor alakítja, aki olyan produkciókban szerepelt korábban mint a Munkaügyek – IrReality Show, az Aranyélet vagy A mi kis falunk. A feltaláló feleségét Huszárik Kata játssza, akit legutóbb a Barátok köztben
láthattunk Kertész Mónikaként. Ő vette át ugyanis Farkasházi Rékától Vili bácsi lányának szerepét. Béres József testvérét, Irént pedig Für Anikó (Terápia, A Tanár) formálja meg.
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője
Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada
Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re
A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán