2018 decemberében befejeződött a Trónok harca utolsó évados forgatása, most már az utolsó simítások zajlanak a produkción. Április 14-én (magyar idő szerint április 15-én hajnalban) pedig végre képernyőre kerül a nagy finálé első része. Az Arya Starkot alakító Maisie Williamst nemrég a BBC kérdezte arról, hogy mik a tervei a közeljövőben, a színésznő pedig egészen meglepő választ adott. “A filmek, amiket manapság a mozikban bemutatnak, nem érdekelnek. Az olyan ötletek pedig, amelyekben szívesen részt vennék, pénzügyi támogatást nem kapnak” – mondta szomorúan a Trónok harca 21 éves sztárja.

“Sorozatokban se szerepelnék szívesen. A televíziós produkciók ugyan jobban és mélyebben tudnak karaktereket bemutatni, sok esetben csak arra mennek rá a csatornák, hogy minél több pénzt sajtoljanak ki egy-egy sikercímből. Így ez az irány se érdekel jelenleg” – vallotta be Maisie Williams, arra utalva ezzel, hogy megfelelő ajánlat híján akár a színészkedéssel is felhagyna. Nem ez lenne az első olyan alkalom, amikor egy fiatal Trónok harca tehetség eltávolodna a filmes és tévés ipartól, hiszen a Joffrey Baratheont alakító Jack Gleeson is inkább egyetemre ment, ahelyett, hogy a hollywoodi karriert hajszolta volna. (Fotó: HBO)

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán