A Havas Jont alakító Kit Harington és az Ygritte nevű vadlányként megismert Rose Leslie a Trónok harcában szerelmespárt alakítottak, a sorozatnak köszönhetően pedig a valóságban is összejöttek. A sztárpár 2018 júniusában mondta ki a boldogító igent, amelyről látványos fotók láttak napvilágot a sajtóban. Kit Harington most a brit Kiss FM-ben adott interjút, ahol elárulta, Rose-zal csúnyán összevesztek, amikor a színész elmondta nejének, hogyan fejeződik be a Trónok harca.

“Megmondtam a feleségemnek, hogy mi lesz a befejezés, erre úgy megsértődött rám, hogy három napig nem volt hajlandó hozzám szólni. Pedig ő kíváncsiskodott!” – mondta nevetve a Havas Jont játszó sztár, aki azt is elárulta, hogy Rose Leslie a mai napig hatalmas rajongója a sorozatnak. A színésznő 3 évadon keresztül játszotta Észak királyának tragikus sorsú szerelmét, akit egy csatában nyilazott le Olly. Az HBO produkciója április 14-én (magyar idő szerint 15-én hajnalban) tér vissza az utolsó, 6 részes évadával, az első előzménysorozat pedig 2020 nyarán mutatkozhat be legkorábban, ha teljes évados berendelést kap.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán