Január 14-től új időpontba került a Fókusz. A magazinműsor ettől a héttől már nem délután, hanem az RTL Híradó után látható. Emiatt szinte minden esti műsor új időpontban kezdődik az RTL Klubon. Tegnap, hétfőn jelentkezett először a csatorna új műsorrendje, mely elsőre remek nézettségi eredményt produkált. 18-49-ben közel 4 százalékponttal verte este az RTL a TV2-t. Az utóbbi tévéadó nem változtatott, és ugyanúgy az Exatlonnal és a Milliomossal jelentkezik.
Az elmúlt hetekben délután is jó számokat szállított a
Fókusz, a főműsoridőbe kerülve pedig a fiataloknál 18,2%-os, erős közönségarányt ért el. 18-49-ben 248 ezres nézettséget hozott a magazinműsor, mellyel a napi toplista második helyét szerezte meg a Drága örökösök mögött. Az RTL napi, falus sorozata a korábbinál fél órával később kezdődött. A
Drága örökösök azonban az új időpontban is tarolt, 18-49-ben kiemelkedő, 21,7%-ot produkált, ezzel a legnézettebb hétfői produkció lett. A széria teljesben is jól hozott, közel egymillióan figyelték Ökörapáti lakóinak kalandját. A falus sorozat után viszont bezuhant az RTL Klub. A
Barátok közt a fiataloknál csak 13,2%-os gyenge eredményt hozott.
Az Exatlon Hungary a szokott időben indult és közel két órán keresztül volt látható a TV2-n. A sportműsor 18-49-ben tegnap, az RTL Klub új műsorrendje ellen nem igazán gyengült és 15%-os, jó eredményt szállított, ami hasonló a korábbi számaihoz. A Palik László vezette műsor azonban így is kikapott a Fókusztól és a Drága örökösöktől, a Barátok közt hétfői első részét azonban legyőzte. Az Éjjel-Nappal Budapest újfent gyengén teljesített, 12,3%-ot produkált, de így is verte a negatív évadcsúcsot döntő Legyen Ön is milliomos!-t. A vetélkedő 18-49-ben katasztrofális, 7,8%-ot ért csak el, kikapott a Barátok aznapi második részétől, és a Budapesttől is. Hétfőn esténként látható a Comedy Centralon az Agymenők utolsó évada. A sorozat 21 órakor kezdődő premier része a fiataloknál kiemelkedő, 5,8%-ot hozott, és ezzel tarolt.
Összességében a főműsoridőben (19-23 óra) az RTL Klub 18-49-ben 15%-ot hozott, míg a TV2 11,1%-os közönségarányt produkált. A közel 4 százalékpontos különbség jelentősen nagyobb, mint az elmúlt hetekben látott, átlagosan 2 százalékpontos differencia. A hétfői eredményekből azonban nem szabad messzemenő következtetést levonni. Többek között azért sem, mert új időpontba kerülve a Barátok közt nézettsége általában mindig lecsökken pár napra. Izgalmas lesz látni, hogy miképp alakulnak a következő napok eredményei.
(A grafikon kattintással nagyítható)
hirdetés
Exatlon Hungary: 583 ezer (13%), 18-49: 219 ezer (15%)
Fókusz: 846 ezer (19,9%), 18-49: 248 ezer (18,2%)
Drága örökösök: 987 ezer (21,8%), 18-49: 323 ezer (21,7%)
Barátok közt: 726 ezer (16,3%), 18-49: 199 ezer (13,2%)
Legyen Ön is Milliomos!: 379 ezer (10%), 18-49: 105 ezer (7,8%)
Éjjel-Nappal Budapest: 455 ezer (13%), 18-49: 159 ezer (12,3%)
Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit
Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)
Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel
Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada
Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai
Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd