Az 1. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 2. héten (január 7-13.) a Cennet 18-49-ben négyszer, teljesben mind az öt nap legyőzte az Elif – A szeretet útján című sorozatot. A Fókusz a fiatalok körében remekül teljesített és minden nap nézettebb volt a TV2 török szériájánál. A Cennet azonban összelakosságban hétfőtől péntekig mindig verte az RTL Klub magazinját. Az RTL Híradó a hét minden napján mindkét korosztályban legyőzte a Tényeket.

Az első heti parádés eredmény után ismét kiemelkedően teljesített a Drága örökösök. Az RTL Klub új napi, falus sorozata 18-49-ben minden nap tarolt, hétfőn és szerdán pedig különösen magasan számokat produkált. Zsinórban hat, egymilliós nézettséget hozó epizód után szerdától csökkenni kezdett a Drága örökösök. Pénteken teljesben már csak 900 ezres eredményt hozott, mely azonban még mindig nagyon erősnek számít. A Barátok közt hétfőn kiemelkedően, kedd és szerdán jól, csütörtökön közepesen teljesített. Ennek ellenére ezen napokon az aznap esti második rész kikapott az Exatlontól. A Berényiék életét bemutató sorozat pénteken gyenge eredményeket produkált, és mindkét rész kikapott a sportrealitytől. Az Éjjel-Nappal Budapest hétfőn és csütörtökön közepesen, a többi nap alacsony nézettséget szállított.

Az Exatlon Hungary a második héten 18-49-ben végig egyenletesen jó számokat produkált. Pénteken pedig parádésan hozott, bár kikapott a Drága örökösöktől, a Barátok köztöt legyőzte. A Palik László vezette sportreality teljesben közepesnél jobban teljesít, ebben a korosztályban már nem tudja megverni az ellene futó RTL-es produkciókat. A Legyen Ön is milliomos! 18-49-ben hétfőn katasztrofális számokat hozott, kedden és szerdán közepesen ment, csütörtökön és pénteken viszont gyenge eredményeket produkált. Ennek ellenére pénteken így is legyőzte a Budapestet. A kvízműsor összlakosságban közepesen teljesít, és rendszerint veri az RTL-es ellenfeleit, az Éjjel-Nappal Budapestet és a heti sorozatokat.

A Dr. Csont ismétlése 18-49-ben átlagos, teljesben gyenge eredményeket szállított. A Házon kívül gyengén hozott, mindkét korosztályban kikapott a Milliomostól, a XXI. Század szintén alacsony értékeket produkált. A Halálos fegyver mind a fiataloknál, mind összlakosságban gyengén hozott, a Páratlan páros viszont mind a két korcsoportban katasztrofálisan teljesített. A TV2-n keddtől csütörtökig a Columbo ismétlését sugározzák, melyek ugyan gyengén hoztak, de legyőzték az RTL Klub esti tartalmait.

hirdetés

Szombat délután tarolt a Gasztroangyal a Dunán. A műsor 18-49-ben és teljesben is legyőzte az RTL Klubot és a TV2-t is. A múlt héten a Gasztroangyal lett a Duna legnézettebb tartalma, mely összlakosságban több mint félmillió nézővel a heti toplista tizedik helyét szerezte meg. Szombat este indult A Tanár második évada, mely mindkét korosztályban remek számokat produkált. 18-49-ben azon a szinten kezdett, mint az előző évad premierje, teljesben a szezonnyitó rész pedig rekordot döntött, ez lett sorozat legtöbb nézőt hozó epizódja. Ez azért is kiemelkedő teljesítmény, mivel a TV2-n ellene Az ördög jobb és bal keze című Bud Spencer-film volt látható, mely közepes számokat, több mint félmilliós nézettséget produkált.

A vasárnap adásba kerülő Borbás Marcsi szakácskönyve című gasztroműsor a Drága örökösök ismétlése ellen is jól teljesített. Vasárnap este filmeket vetített mindkét nagy csatorna. 18-49-ben kis különbséggel, 4 tizedszázalékponttal nyert az RTL Klub a Fekete arany és a Trója című filmekkel, teljesben viszont simán legyőzték a TV2-n látható Holnapután és Az útvesztő című mozikat. Az RTLII-n a fiatalok körében jó eredményt hozott este a ValóVilág Kiválasztása.

Hétfő:
TV2: Cennet: 447 ezer (14,9%), 18-49: 59 ezer (7,1%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 271 ezer (10,2%), 18-49: 64 ezer (8,6%)
RTL: Fókusz: 388 ezer (12%), 18-49: 119 ezer (13,2%)

TV2: Tények: 802 ezer (20,7%), 18-49: 165 ezer (14%)
RTL: Híradó: 1,001 millió (25,7%), 18-49: 293 ezer (24,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 611 ezer (13,2%), 18-49: 237 ezer (15%)
RTL: Drága örökösök: 1,075 millió (24,1%), 18-49: 412 ezer (27,7%)
RTL: Barátok közt: 843 ezer (17,8%), 18-49: 282 ezer (17,3%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 479 ezer (12,1%), 18-49: 127 ezer (8,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 483 ezer (11%), 18-49: 214 ezer (13,7%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 278 ezer (8,2%), 18-49: 162 ezer (12,4%)

TV2: Taxi 2. (film): 171 ezer (8%), 18-49: 76 ezer (8,5%)

Kedd:
TV2: Cennet: 473 ezer (16,1%), 18-49: 83 ezer (10,1%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 273 ezer (10,3%), 18-49: 58 ezer (8%)
RTL: Fókusz: 372 ezer (11,7%), 18-49: 113 ezer (12,3%)

TV2: Tények: 852 ezer (22,4%), 18-49: 212 ezer (18,4%)
RTL: Híradó: 1,007 millió (26,4%), 18-49: 294 ezer (25,4%)

TV2: Exatlon Hungary: 617 ezer (13,6%), 18-49: 240 ezer (15,5%)
RTL: Drága örökösök: 1,061 millió (24,3%), 18-49: 360 ezer (25%)
RTL: Barátok közt: 815 ezer (17,5%), 18-49: 245 ezer (15,2%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 490 ezer (12,5%), 18-49: 185 ezer (12,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 491 ezer (11,5%), 18-49: 181 ezer (11,7%)
RTL: Házon kívül: 380 ezer (10,7%), 18-49: 133 ezer (9,7%)

TV2: Columbo (ism.): 202 ezer (9,7%), 18-49: 86 ezer (10,1%)
RTL: XXI. század: 210 ezer (7,2%), 18-49: 74 ezer (6,3%)

Szerda:
TV2: Cennet: 486 ezer (16%), 18-49: 90 ezer (10,6%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 300 ezer (11%), 18-49: 78 ezer (10,2%)
RTL: Fókusz: 407 ezer (12,5%), 18-49: 101 ezer (11,1%)

TV2: Tények: 795 ezer (21,2%), 18-49: 186 ezer (17,1%)
RTL: Híradó: 921 ezer (24,6%), 18-49: 231 ezer (21,1%)

TV2: Exatlon Hungary: 638 ezer (14,4%), 18-49: 239 ezer (16,1%)
RTL: Drága örökösök: 980 ezer (23%), 18-49: 372 ezer (26,9%)
RTL: Barátok közt: 756 ezer (16,8%), 18-49: 232 ezer (15,3%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 480 ezer (12,5%), 18-49: 166 ezer (11,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 481 ezer (11,4%), 18-49: 182 ezer (12%)
RTL: Halálos fegyver 3×03 324 ezer (10%), 18-49: 151 ezer (11,8%)

TV2: Columbo (ism.): 183 ezer (8,5%), 18-49: 85 ezer (9,5%)

Csütörtök:
TV2: Cennet: 467 ezer (15,3%), 18-49: 83 ezer (9,5%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 279 ezer (10,1%), 18-49: 53 ezer (7%)
RTL: Fókusz: 435 ezer (13,3%), 18-49: 140 ezer (14,4%)

TV2: Tények: 872 ezer (23%), 18-49: 183 ezer (15,7%)
RTL: Híradó: 931 ezer (24,5%), 18-49: 283 ezer (24,1%)

TV2: Exatlon Hungary: 563 ezer (12,8%), 18-49: 209 ezer (14,2%)
RTL: Drága örökösök: 979 ezer (23%), 18-49: 335 ezer (24%)
RTL: Barátok közt: 739 ezer (16,4%), 18-49: 223 ezer (14,9%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 485 ezer (12,7%), 18-49: 147 ezer (10,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 483 ezer (11,5%), 18-49: 203 ezer (13,4%)
RTL: Páratlan páros 1×03: 269 ezer (8,5%), 18-49: 121 ezer (9,8%)

TV2: Columbo (ism.): 156 ezer (7,8%), 18-49: 58 ezer (7%)

Péntek:
TV2: Cennet: 506 ezer (16,3%), 18-49: 92 ezer (10,5%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 265 ezer (9,5%), 18-49: 55 ezer (7,3%)
RTL: Fókusz: 381 ezer (11,3%), 18-49: 115 ezer (11,4%)

TV2: Tények: 768 ezer (19,2%), 18-49: 159 ezer (12,6%)
RTL: Híradó: 942 ezer (23,4%), 18-49: 263 ezer (20,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 683 ezer (15%), 18-49: 270 ezer (17,4%)
RTL: Drága örökösök: 906 ezer (20,5%), 18-49: 320 ezer (21,4%)
RTL: Barátok közt: 723 ezer (15,6%), 18-49: 202 ezer (12,9%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 484 ezer (11,9%), 18-49: 159 ezer (10,5%)
TV2: Spotlight – Egy nyomozás részletei (film): 124 ezer (5,8%), 18-49: 45 ezer (4,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 438 ezer (10%), 18-49: 161 ezer (10,3%)
RTL: 22 Jump Street – A túlkoros osztag (film): 222 ezer (7,9%), 18-49: 132 ezer (11,1%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 513 ezer (14,1%), 18-49: 66 ezer (5,7%)

TV2: Tények: 732 ezer (17,5%), 18-49: 144 ezer (10,4%)
RTL: Híradó: 925 ezer (22,1%), 18-49: 256 ezer (18,5%)

TV2: Az ördög jobb és bal keze (film): 524 ezer (11,6%), 18-49: 162 ezer (10,2%)
RTL: Fókusz Plusz: 614 ezer (13,7%), 18-49: 215 ezer (14,1%)
RTL: A Tanár 2×01: 757 ezer (16,4%), 18-49: 314 ezer (19,1%)

TV2: Hancock (film): 193 ezer (6%), 18-49: 100 ezer (7,4%)
RTL: Sherlock Holmes (film): 286 ezer (8%), 18-49: 148 ezer (10,1%)

Vasárnap:
Duna: Borbás Marcsi szakácskönyve: 306 ezer (7,6%), 18-49: 51 ezer (3,7%)

TV2: Tények: 786 ezer (17,5%), 18-49: 198 ezer (12,5%)
RTL: Híradó: 922 ezer (20,5%), 18-49: 290 ezer (18,3%)

TV2: Holnapután (film): 363 ezer (7,6%), 18-49: 202 ezer (11,3%)
RTL: Fekete arany (film): 559 ezer (11,7%), 18-49: 208 ezer (11,6%)
TV2: Az útvesztő (film): 130 ezer (4,4%), 18-49: 63 ezer (5,1%)
RTL: Trója (film): 170 ezer (6,3%), 18-49: 74 ezer (6,6%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd