Tavaly március 31-én indult A Tanár Nagy Ervin főszereplésével az RTL Klubon. A magyar sorozat első évada 8 részes volt, szombatonként került képernyőre és nagy siker lett. Az RTL Magyarország az elmúlt egy évben hat hazai szériát is vetített (Válótársak, A mi kis falunk, A Tanár, Oltári csajok, Barátok közt, Éjjel-Nappal Budapest), de A mi kis falunk után ez volt a második legnézettebb produkció.

A Tanár 2. évadának premierje január 12-én lesz az RTL Klubon. A legújabb részek – csak úgy mint idén – 2019-ben is szombatonként 20 órakor érkeznek. A sorozat a vártnál két és fél hónappal előbb tér vissza, ugyanis az előző szezon csak a tavasz közepén indult, így most is ilyentájt lehetett rá számítani. Azon kívül, hogy ki lesz a produkció új főszereplője, azt is tudni, hogy az Oltári csajokból Pirosként megismert és a Szenzációs Négyesben is látott Michl Juli is feltűnik majd. (Fotó: RTL Klub)

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Látványos előzetest kapott a Netflix nagyszabású produkciója, ami a mozikban is látható lesz

Hangulatos előzetes érkezett a vadonatúj Baywatch sorozathoz

Az RTL leleplezte, mikor indul a Most Wanted testvérműsora, A visszavágó
