Nyáron derült ki, hogy a Sony Pictures Television Networks CE is beszáll a magyar sorozatgyártásba. A hazánkban több tévécsatornát, köztük a VIASAT3-at és az AXN-t is működtető médiavállalat két saját produkciót készített. Az első, a 200 első randi című napi széria októberben indult és a héten, december 21-én finálézik, a másik, a teljesen magyar fejlesztésű heti sorozat, az A La Carte pedig 2019 tavaszán kerülhet képernyőre.

A sorozat alapját az argentin Ciega a citas című széria adta. Az első évad hatvan részből áll, hullámzó nézettségi eredményeket produkált és közepes siker lett. A produkció forgatásáról és stúdiólátogatásáról készült beszámolónkat ide kattintva olvashatjátok.

Scherer Péter halála és a Kincsvadászok miatt átalakul a TV2 hétvégi főműsorideje

Kirúghatták a SkyShowtime-on látható Gengsztervilág egyik főszereplőjét

Meglepetésre napokon belül befejeződik A mi kis falunk 10. évada

Premierözön májusban: 19 produkció érkezik az RTL+-ra

Hivatalos: 6 évad után befejeződik a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata
