Április 30-án mutatkozott be a Dunán a Sorsok útvesztője című török sorozat. A Törökországban 2014 és 2017 között vetített széria főszereplője Bahar, egy elárvult lány, aki Isztambul szegénynegyedében nőtt fel. Van egy féltestvére, Efsun, aki teljesen az ellentéte, sem tanulni, sem dolgozni nem akart, mégis elkényeztették. Bahar húsz évvel azután, hogy elszakították vér szerinti édesanyjától, találkozik szülőjével, és ez nem várt események láncolatát indítja be. A Sorsok útvesztője a magyar vetítés szerint 401 részből áll majd, november 16-án pedig a 140. epizód került belőle képernyőre.

A széria egyik női főszereplőjét, Bahar nővérét, Efsunt alakító színésznő, Ceren Moray a napokban Budapestre érkezett és jelenleg is a magyar fővárosban tartózkodik. A közösségi oldalán közzétett fotók alapján járt a Bazilikában, az Operaházban, a Gellért gyógyfürdőben, a Vásárcsarnokban, felfedezte a Deák Ferenc teret, sétált a Szabadság-hídon és bejárta a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárt is. Azt sajnos nem tudni, hogy a színésznő miért érkezett Magyarországra, és meddig marad a 145. születésnapját ünneplő Budapesten.

Sebestyén Balázsékat fogják üldözni a Most Wanted hamarosan érkező testvérműsorában

Az RTL egyik népszerű arca egy időre visszavonul a műsorvezetéstől

8 év után távozik az RTL Reggeli egyik műsorvezetője

Kiderült, hogy folytatódik-e a Házasodna a gazda az RTL-en

Házasság első látásra és Farm VIP: Ezt tudni a TV2 ma induló két nagy realityjéről (x)

Közmédia: Több korábbi műsor a napokban megújulva tér vissza a képernyőre