Október 8-án hajnalban elindult a The Walking Dead 9. évada, melynek kapcsán a készítők teljes újrakezdést ígértek. A nézőket azzal kecsegtették, hogy még azoknak is érdemes lesz visszatérni, akik korábban elpártoltak a legismertebb zombis produkciótól. Ehhez képest a Nielsen adatai szerint mindössze 6,1 millióan követték a szezonpremiert, ami a 8. etap kezdéséhez képest majdnem 50 százalékos visszaesés. Tavaly 11,4 millióan nézték a The Walking Dead nyitóepizódját, így az érdeklődés erősen megcsappant a sikersorozat iránt.

Az AMC már korábban bejelentette, hogy legalább 10 évre terveznek még a The Walking Dead világával, és nem is valószínű, hogy ettől az irányvonaltól mostanában eltántorodnának.

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Egy visszatérő és egy új műsorvezetővel erősít az MTVA egyik legismertebb produkciója

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először
