66 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Ádám Tamás, akit a legtöbben a Família Kft. egyik karaktereként, Szép Károlyként ismertek meg a képernyőn keresztül – írta meg elsőként a Ripost. A színész karrierje során rendezőként is dolgozott, illetve megfordult az ugyancsak kultikus Szomszédokban is, az országos ismertséget azonban a Família Kft. hozta el Ádám Tamás számára. Halála pontos okát egyelőre nem közölték.
A Família Kft. az első Magyarországon futó szituációs komédia volt, melynek pilot epizódját 1991 októberében sugározta először a Magyar Televízió. A produkció 8 éven keresztül volt képernyőn, 385 epizódot adtak le belőle, végül azonban az RTL Klub és a TV2 modernebb kínálatával már nem tudott versenyezni a sorozat. 2015 óta a magyar nézők az M3-on találkozhatnak a szériával, a köztévé ugyanis rendre műsorára tűzi az ismétlését.
Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés
Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján
Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója
Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada