Hajós András 2017-ben távozott a Sztárban sztárból és a Televíziós Újságírók Díjat nyert Dalfutár műsora sem folytatódott a SuperTV2-n. 2018 tavaszán aztán elindult az Ide süss! a VIASAT3-on, melyen Hajós lett egyik házigazda Sass Dani oldalán. A csatorna új realityjéből egymás után két szezon is lement közepes nézettséggel. A folytatásról eddig nem sokat lehetett tudni, egészen mostanáig.

A Bors szerint folytatódik az Ide Süss!, azonban az új évadban Hajós András már nem lesz benne. A bulvárlap információi szerint Hajós azért váltott, mert megunta a műsort és elfáradt. “Sok probléma volt, ez biztos” – mondta a Borsnak egy, a neve elhallgatását kérő tévés informátor. “Ezek a forgatások mindenkit megviselnek, reggeltől este tízig tartanak nap mint nap. Ember legyen a talpán, aki fent tudja tartani az érdeklődését, a jókedvét és a lelkesedését” – mond­ta a lapnak egy bennfentes, aki szerint a tévés fásultsága a csatornának is feltűnt.

Azt beszélik tévés berkekben, hogy a csatorna nem hosszabbított végül szerződést, de igazság szerint András sem kapaszkodhatott két kézzel ebbe a munkába, vagyis nem vitatkoztak össze, amikor megszületett a döntés, új embert keresnek. A Bors úgy tudja, András nem szakít ezek után sem a tévézéssel, sőt! Az el­múlt hetekben járt egy castingon, egy másik kereskedelmi csatornánál, ahol szintén a műsorvezetői posztért indult.

A lap megkereste a csatornát üzemeltető Sony Pictures Television Networks CE sajtóosztályát is.
“Az Ide Süss! – Az ország nagy cukrászversenye című produkciónk harmadik évadának előkészületei megkezdődtek, várjuk a legjobb hazai amatőr cukrászok jelentkezését a műsorba. Az új széria azonban nem az őszi szezonban kerül képernyőre, de már most elárulhatjuk, hogy számos újdonsággal készülünk, így valóban lesz változás műsorvezetői fronton” – válaszolták a Borsnak.

Ezek lehetnek a legérdekesebb tévés és streaming programok a Digital Media Hungary 2026-on

Kiderült, hogy folytatódik-e a Kincsvadászok a TV2-n

Már forgatják a Lakásvadászok új évadát

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Egy visszatérő és egy új műsorvezetővel erősít az MTVA egyik legismertebb produkciója