Március végén jelentette be a TV2 Csoport, hogy ők készítik el a világszerte ismert gasztroreality, a MasterChef újabb hazai évadát. A műsor évekkel ezelőtt a VIASAT3-on volt látható, de két évad után nem folytatták. A márciusi bejelentéskor még nem lehetett tudni, hogy a műsor melyik változata kerül képernyőre a TV2-n, de a május elején megrendezett Media Hungaryn Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója elárulta, hogy a VIP verziót tűzik műsorra: tehát ismert emberek mérkőznek meg.

A MasterChef VIP hamarosan képernyőre kerülő adásaiban többek között Bay Éva, Demcsák Zsuzsa, Madár Vera, Szabó Dóra, Árpa Attila, Molnár Tamás, Pál Dénes, Pindroch Csaba és Zsidró Tamás igyekszik bizonyítani, hogy a konyhaművészet területén is kiemelkedőt tud alkotni.

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n
