Délután írtuk meg, hogy a Duna Médiaszolgáltató közleményben tudatta, hogy 9 év után megszűnik az On The Spot. A bejelentésre a műsor készítői nemrég egy Facebook posztban reagáltak, ahol többek között leírták hogy a hírről a sajtóból értesültek először és ősszel még biztosan képernyőre kerül az utolsó évad. Ezen kívül valamilyen formában mindenképpen folytatni akarják a produkciót. Íme a teljes írásuk:

„Tegnap éjjel érkeztünk meg New York-ba, hogy Magyarországot képviseljük a közszolgálati televíziók nemzetközi fesztiválján, az INPUT-on. Az On The Spot az egyetlen magyar szereplő az idei programban, amely a világ legkiemelkedőbb közszolgálati műsorait szemlézi. A hosszú repülőút után bekapcsoltuk a telefonjainkat, és a sajtóból értesültünk róla, hogy az MTVA 2019-től nem tart igényt a munkánkra. A hírek után rögtön megnyitottuk az E-mailjeinket is, ott várt minket a hivatalos levél ugyanerről, amely pár órával a sajtóközlemény időpontja előtt landolt a mailboxban.

Pont jövőre lesz 10 éve, hogy két kiskamerával elkezdtük az On The Spotot, és mivel Magyarországról a legtöbbet a Duna Tv fektette a dokumentumfilm-sorozatunkba, ezúton is szeretnénk megköszönni az együttműködést, hogy szabadon, függetlenül és méltósággal dolgozhattunk az elmúlt években. Az On The Spot kilencedik, idei évadára érvényes szerződésünk van a csatornával, a New York-i fesztivál után éppen az utolsó epizódot forgatjuk Észak-Amerikában. A filmeket ősszel láthatjátok!

Biztosak vagyunk benne, hogy valamilyen formában 2019-ben is folytatódik majd az On The Spot, megünnepeljük a tizedik évet, azt a rengeteg emberi történetet és nagy pillanatot, amit a szereplőinkkel átélhettünk, átélhettetek. Addig is, nagyon szépen köszönjük a sok-sok kedves üzenetet, és ősszel jön az új évad!

Eszter, András és az On The Spot egész csapata”

Bemutatjuk az HBO Max legfontosabb októberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy mikor indul az RTL vadonatúj bírósági realityje

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)

Visszatérő reality és sztárokkal teli thrillersorozat - holnaptól új esti műsorrend a TV2-n

A TV2 egyik realityje napokon belül egy másik csatornán folytatódik

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)