A Séfek séfe tavaly augusztus végén indult a TV2-n. A gasztro-tehetségkutatóban profik és kezdők egyaránt indulhattak a tízmillió forintos fődíjért, az elkészült ételeket pedig háromfős zsűri bírálta el. A műsorvezető Ördög Nóra volt és 5 héten keresztül volt képernyőn a produkció. A műsor az elején gyengébb eredményeket produkált, az évad alatt viszont folyamatosan javított, így összességében sikeresnek tekinthető.

A SorozatWiki információi szerint 2018-ban jön a Séfek séfe második évada. Úgy tudjuk, hogy az elmúlt időszakban már dolgoztak az új szezonon és nemrég fejezték be a forgatását vagy a napokban ér véget. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikortól kerül képernyőre, de iparági pletykák szerint a TV2 Csoport ősszel tervezi bemutatni. A hírről megkérdeztük a csatornát, de nem kívántak reagálni.

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Vadonatúj realityt indít az RTL, amelyben a luxusért küzdenek a játékosok

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Látványos előzetest kapott a Netflix nagyszabású produkciója, ami a mozikban is látható lesz

Hangulatos előzetes érkezett a vadonatúj Baywatch sorozathoz

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)