A TV2 Csoport az elmúlt hetekben több bejelentést tett A Piramis indulásával kapcsolatban. Stohl András műsora először az ünnepek alatt egy adással indított, majd szilveszter előtt hirtelen jött még kettő, végül pedig az utolsó pillanatban kiderült, hogy januártól minden hétköznap látható lesz. Az idei év első hetén napról napra nőtt a nézettsége, most pedig 8 adás után be is rendelték a második évadát.
Péntek este bejelentették, hogy várják az új játékosok jelentkezését. A TV2 Csoport közleményéből kiderül, hogy az új részek forgatása hamarosan indul és tavaszra szánják őket. Így várhatóan az első szezon adásai januárban és februárban lesznek láthatóak, kora tavasszal pedig a következő évad is képernyőre kerül. Azt egyelőre nem tudni, hogy a konkurencia mikor indítja A Falat, mely nagyon hasonlít Stohl vetélkedőjére, sőt az RTL szerint erről a formátumról
lopta a TV2 A Piramist.
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője
Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada
Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re
A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán