Danerys Targaryenről a legtöbb Trónok harca nézőnek a sárkányai jutnak eszébe, arról azonban ritkábban esik szó, hogy milyen módszerekkel hozzák létre a szakemberek a képzeletbeli lényeket. A sorozat hangdizájnere, Paula Fairfield egy rádióinterjúban beszélt arról, hogy Drogon hangját közel sem hétköznapi forrás ihlette. A legtöbb esetben Dany gyermekeinek üvöltései madarak, hüllők és rovarok által kiadott zajokon alapszanak, ebben az esetben azonban ennél bizarrabb dologról van szó.
“Drogont Khal Drogo után nevezte el így Daenerys, így fontosnak tartottuk, hogy a khaleesi és a híres dothraki közötti szerelmi viszony is valahogy képviseltetve legyen kettejük között” – árulta el Fairfield. Ebből az okból tehát a hangokért felelős csapat két óriásteknős párzásának hangját vette alapul, ezt lekeverve hozták létre Drogon üvöltését. A készítők magyarázata szerint fontos, hogy minden sárkánynak megkülönböztethető hangja legyen, hiszen így a nézők is jobban tudnak azonosulni a mitikus teremtményekkel.
Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján
Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója
Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője