A National Geographic antológiasorozatának, a Géniusznak az első évada Albert Einstein életével foglalkozott, a produkció pedig akkora sikert aratott, hogy 10 Emmy-kategóriában is jelölték. Többek között esélyes a Legjobb minisorozatok között, és a főszereplőt alakító Geoffrey Rush is elvihet egy aranyszobrot. A tévécsatorna bejelentette, hogy a 2018-ban érkező második évadot sem aprózzák el, a világhírű festő, Pablo Picasso szerepére ugyanis a spanyol származású Antonio Banderast igazolták le.
Banderas fénykorát a 90-es években élte, akkor olyan filmekben játszott, mint a Zorro álarca, a Desperado, vagy a Philadelphia. A színész a bejelentés után arról beszélt, hogy megtiszteltetés egy ekkora hatású festő bőrébe bújni, mint Picasso, akinek a sztoriját azért is magáénak érzi, mert mindketten Malaga városában születtek. A Géniusz 2. szezonja az elsőhöz hasonlóan 10 résszel tér vissza jövőre, a NatGeo műsorán.
Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján
Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója
Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője