A hazai televíziós piacon időről időre fellángol az átigazolási hullám és ilyenkor olyan műsorvezetők is új tévécsatornán tűnnek fel, akikről nem gondoltuk volna, hogy valaha is váltanak. Legutóbb a TV2-re igazoló képernyősöktől volt hangos a sajtó (gondoljunk csak Ördög Nórára), az elmúlt hónapokban azonban nem olvasni másról, mint hogy kik azok, akik az ATV-nél folytatják tovább a munkájukat.

A vasárnapi Esti Frizbiben újabb három névvel bővült a lista. Hajdú Péter műsorában jelentették be, hogy a TV2-nél nemrég felmondott Demcsák Zsuzsa ősztől az ATV csapatát erősíti. Arról, hogy melyik műsorban láthatjuk, még nem árultak el konkrétumot. Szintén a Frizbiben derült ki, hogy a legfontosabb tévés idénytől saját műsorral, egyfajta talkshow-val tér vissza a tévéképernyőkre a megosztó rádiós személyiség, Bochkor Gábor.

A harmadik új ATV-s csapattag Vujity Tvrtko lesz, akit már most nyáron látni fogunk a tévéadón, ugyanis beül a reggelente jelentkező Startba és váltótársa lesz az Egyenes beszédet most vezető Mészáros Antóniának és Rónai Egonnak. Ősztől pedig egy saját, tényfeltáró műsorral jelentkezik majd. Ezekkel az átigazolásokkal az ATV-nél már 9 olyan hazai tévés személyiség dolgozik, aki valamikor a TV2 csapatát erősítette.

A tévéadónál vezet műsort jelenleg Bombera Krisztina, Hajdú Péter, Sváby András, Havas Henrik, Kárász Róbert, az ATV időjósa lett Onyutha Juditot váltva Gaál Noémi, és hozzájuk csatlakozik Demcsák Zsuzsa, Vujity Tvrtko és Bochkor Gábor is.

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n

Két fontos műsorvezető is távozik az RTL Reggeliből