Az Egyszer volt, hol nem volt című széria Amerikában 2011-ben mutatkozott be, az ABC műsorán, melynek alapszereplője volt Jennifer Morrison. A színésznő Emma Swant játszotta a sorozatban, aki összekötő kapocs volt a mesebeli karakterek és a való világ között. A 38 éves híresség most úgy döntött, hiába rendeli be az ABC a produkció folytatását, őt visszatérő szereplőként már nem láthatja a közönség. Morrison az elmúlt hat évadban számos alkalommal volt az Egyszer volt, hol nem volt mozgatórugója, a korábban a Doktor House-ban és az Így jártam anyátokkal című szitkomban is feltűnt szőkeség azonban úgy érzi, eljött számára az idő a továbblépésre.

A sorozat jelenleg is futó 6. évadából 20 rész ment le eddig, és a stáb bejelentése alapján a következő szezon rebootolja a produkciót. Ennek is köszönhető, hogy az Egyszer volt, hol nem volt főhősnője is távozik a szereplők közül, ellenben Jennifer Morrison úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egy rész erejéig szívesen visszatér vendégszerepelni. Magyarországon az Egyszer volt, hol nem voltot az M1 kezdte el vetíteni 2012-ben, az 5. évad pedig nemrég debütált a Petőfi TV-n, ahova azóta átköltözött a sorozat, az új részeket szombaton és vasárnap esténként, 21:15-kor adja a csatorna.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán