Csütörtökönként fut a TV2 egyik csatornáján, a Prime-on A szökés 5. évada, mely 9 részes lesz és a készítőt, Paul T. Scheuringot leültette a Collider egy interjúra. A szakember többek között azt is elmondta, hogy furcsa volt számára a visszatérés, hogy újból ezzel a stábbal dolgozott, ráadásul sok szereplőt nem érdekelt a folytatás kezdetben. Így például a főszereplő Michael Scofieldet alakító Wentworth Miller is vonakodott attól, hogy a sorozatban játsszon ismét. A televíziós ipar megváltozott, sokan inkább a limitált szériákra esküdnek, de Scheuring elmondása szerint ők nem is vállaltak volna újabb 22-24 részt.
Ugyanezekkel a karakterekkel még egy történetet elmesélni nyűg lenne számára. Nem csinálná szívesen. Ellenben ha a FOX-nál nagyon ragaszkodnak hozzá, elképzelhető, hogy más veszi át A szökést, láttunk már erre korábban példát, hiszen így járt többek között Frank Darabont a The Walking Deaddel, azaz hogy lecserélték.