A Trónok harca mögött álló lángelme, a legendásan lassan író George R. R. Martin, utoljára tavaly novemberben adott helyzetjelentést a több éve készülő, hatodik regényt illetően. Az író akkor azt mondta, hogy addig egész biztosan nem vállal majd nyilvános fellépést, míg be nem fejezni a hatodik kötetet. Martin nemrég azonban ismét megtörte a csendet és olyan információkkal szolgált, amik hallatán a rajongók, végre ismét elkezdhetnek reménykedni.

A szerző egy olvasó által feltett kérdést válaszolt meg, amelyben elmondta, hogy szerinte mikorra is várható A tél szelei: “Még nem vagyok készen, de haladtam vele. Sajnos azonban mégsem sikerült annyit dolgoznom rajta, mint azt eredetileg szerettem volna. Egy évvel ezelőtt még azt hittem, hogy mostanra már régen kész leszek vele. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy idén végre tényleg megjelenhet.”

hirdetés

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

hirdetés