Hamarosan új rezidens érkezik a TV2 sikersorozatába, a Jóban Rosszban Csillagvirág klinikájára. A karakter nevét és leírását megkaptuk, azonban az, hogy ki fogja alakítani Dr. Kincses Patríciát még nem dőlt el. A héten próbafelvételeket készítettek a négy legesélyesebb színésznővel és Marton Róberttel, aki Kardos doktort alakítja. A négy színésznő Cap Júlia, Görgényi Fruzsina, Nagy Katalin és Trecskó Zsófia. Az azonban, hogy közülük ki fogja megkapni az új rezidens szerepét az elkövetkező hetekben fog csak kiderülni.
„Nem volt egyszerű dolguk a lányoknak, hiszen nem a szokványos castingon választották ki őket, hanem valódi forgatásba csöppentek. Látszott is rajtuk az izgalom. Annak idején én is nagyon zavarban voltam, ezért hogy oldjam a feszültségüket, kettejüknek – akiknek illett a ruhájukhoz – adtam egy nyakláncot, remélem szerencsét hoz nekik ” – árulta el Kondákor Zsófi, aki a történet szerint az új rezidens mentora lesz.


Kiderült, hogy folytatódik-e a Kincsvadászok a TV2-n

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Egy visszatérő és egy új műsorvezetővel erősít az MTVA egyik legismertebb produkciója

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra
