Az NCIS és az NCIS: Los Angeles sok éve nagyon sikeresek Amerikában, sőt előbbi a világ egyik legnézettebb szériája is. Sokáig Magyarországon is a TV2 vezető sorozati voltak és ugyan az országos csatornán már nem annyira népszerűek, más kábelcsatornákon most is kiemelkedő számokat hoznak. Tavaly ősszel Amerikában elindult a legújabb NCIS sorozat, az NCIS: New Orleans, mely szintén jó eredményeket tudhat magáénak. Hamarosan hazánkba is megérkezik a legújabb NCIS széria, melyet nem a TV2, hanem az egyik legnagyobb kábelcsatorna mutat be.

Az NCIS: New Orleans magyarországi premierje augusztus 24-én lesz a VIASAT3-on. A produkció főműsoridőben, hétfőnként 21:00-kor kerül képernyőre, így ez lesz a tévéadó egyik őszi húzósorozata. Az első évad a kezdetektől a végig dupla epizódokkal kerül képernyőre, mely 23 részből áll, így még idén novemberben be is fejeződik a VIASAT3-on. Az NCIS: New Orleans 2. évada szeptemberben indul Amerikában és 24 részből áll majd. A sorozattal a hazai premierig még többször foglalkozunk majd, többek között pár nap múlva bejelentjük a szinkronhangjait is.

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Vadonatúj realityt indít az RTL, amelyben a luxusért küzdenek a játékosok

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Látványos előzetest kapott a Netflix nagyszabású produkciója, ami a mozikban is látható lesz

Hangulatos előzetes érkezett a vadonatúj Baywatch sorozathoz

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)