Az 50. heti nézettség itt olvasható vissza. Az 51. héten délután A Macska a Dr. Tóth-ot egy nap kivételével minden nap legyőzte, sőt a teljes lakosságban a TV2 sorozata most is brutálisan tarolt. A Tények az RTL Híradótól és a Fókusztól a fiatalok körében minden nap kikapott, míg teljesben ugyanannyiszor nyert, mint vesztett.

A Jóban Rosszban célcsoportban viszonylag jó számokat produkált, míg tejesben már egyértelműen sikeres volt. A Hal a tortán a hét elején gyenge, míg a második felében közepes számokat produkált. A Családi titkok minden korosztályban, minden nap katasztrofálisan teljesített. Az Éjjel-Nappal Budapest a szokásos módon a fiataloknál jól, míg teljesben közepesen hozott. A Barátok közt ismét tarolt, mely egyben a második legnézettebb műsor is lett a héten.

hirdetés

Hétfő este a Dr. Csont 18-49-ben kitűnően, míg a teljes lakosság körében közepes számokat hozott. A Showder Klub mindkét korosztályban nagyon szép számokat produkált és az esti kézilabda is az M1 csatornaátlaga felett teljesített. Kedden meglepő módon A mentalista a fiataloknál gyengén, míg teljesben jól hozott. Szerdán a Szulejmán 18-49-ben közepes, míg a teljes lakosságban jó számokat szállított, de a gyengébb eredményekben valószínűleg az is benne van, hogy ellene kézilabda mérkőzés ment az M1-en, mely egész jó számokat produkált. Pénteken a CSI: Miami helyszínelők és a CSI: A helyszínelők közepesen teljesített.

Szombaton a Játék határok nélkül most először hozott közepes eredményeket. Az X-Faktor a hétvége első napján a szokásosnál kicsit jobb eredményeket hozott, de a mélypontról nem igazán sikerült kijönnie, míg vasárnap a finálé már jó nézettséggel futott. A Rising Star az RTL Klub tehetségkutatója miatt hatalmasat zuhant és kifejezetten gyenge eredményeket szállított. (Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás)

Hétfő:
TV2: Magánnyomozók: 396 ezer (17,2%), 18-49: 82 ezer (12,2%)
RTL: Segítség, bajban vagyok!: 267 ezer (12%), 18-49: 81 ezer (12,4%)
TV2: A Macska: 658 ezer (20,6%), 18-49: 132 ezer (14,2%)
RTL: Dr. Tóth: 494 ezer (15,7%), 18-49: 143 ezer (15,7%)

M1: Maradj talpon!: 363 ezer (8,8%), 18-49: 49 ezer (3,6%)
TV2: Tények: 1,027 millió (25,8%), 18-49: 273 ezer (21,5%)
RTL: Híradó: 931 ezer (23,7%), 18-49: 283 ezer (22,8%)
RTL: Fókusz: 902 ezer (21,6%), 18-49: 325 ezer (23,7%)

M1: Híradó: 424 ezer (9,3%), 18-49: 69 ezer (4,4%)
M1: Női Kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország – Dánia: 488 ezer (11%), 18-49: 186 ezer (10,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 762 ezer (16,6%), 18-49: 217 ezer (13,6%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 642 ezer (13,4%), 18-49: 193 ezer (10,6%)
TV2: Családi titkok: 375 ezer (10,1%), 18-49: 141 ezer (9,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 879 ezer (18,8%), 18-49: 381 ezer (23%)
RTL: Barátok közt: 1,102 millió (23,1%), 18-49: 436 ezer (23,4%)
RTL: Dr. Csont 9×03: 681 ezer (17,6%), 18-49: 347 ezer (21,5%)

TV2: D-Tox (film): 162 ezer (8,8%), 18-49: 69 ezer (7,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 475 ezer (15,5%), 18-49: 235 ezer (17,3%)
RTL: Showder Klub 13×05: 363 ezer (18,1%), 18-49: 192 ezer (19,6%)

Kedd:
TV2: Magánnyomozók: 469 ezer (19,6%), 18-49: 93 ezer (13,1%)
RTL: Segítség, bajban vagyok!: 212 ezer (9,3%), 18-49: 78 ezer (11,2%)
TV2: A Macska: 746 ezer (23,4%), 18-49: 153 ezer (16,3%)
RTL: Dr. Tóth: 477 ezer (15,3%), 18-49: 136 ezer (15%)

M1: Maradj talpon!: 356 ezer (8,4%), 18-49: 49 ezer (3,5%)
TV2: Tények: 1,051 millió (26%), 18-49: 274 ezer (20,5%)
RTL: Híradó: 1,001 millió (25,2%), 18-49: 332 ezer (25,6%)
RTL: Fókusz: 972 ezer (22,4%), 18-49: 358 ezer (24,5%)

M1: Híradó: 368 ezer (7,9%), 18-49: 46 ezer (2,9%)
M1: Fábry: 279 ezer (6,1%), 18-49: 53 ezer (3%)
TV2: Jóban Rosszban: 815 ezer (17,5%), 18-49: 254 ezer (15,9%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 630 ezer (13,4%), 18-49: 191 ezer (10,9%)
TV2: Családi titkok: 292 ezer (8,3%), 18-49: 120 ezer (8,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 920 ezer (19,6%), 18-49: 367 ezer (22,5%)
RTL: Barátok közt: 1,101 millió (23,6%), 18-49: 413 ezer (23,3%)
RTL: A mentalista 6×17: 693 ezer (18,9%), 18-49: 249 ezer (16,3%)

TV2: Üdv a mocsokban (film): 149 ezer (8,5%), 18-49: 82 ezer (9,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 446 ezer (15,1%), 18-49: 163 ezer (12,3%)
RTL: XXI. század: 272 ezer (12,2%), 18-49: 98 ezer (9,4%)

Szerda:
TV2: Magánnyomozók: 429 ezer (19,4%), 18-49: 103 ezer (16,2%)
RTL: Segítség, bajban vagyok!: 232 ezer (10,7%), 18-49: 59 ezer (9,4%)
TV2: A Macska: 752 ezer (24,2%), 18-49: 173 ezer (19,9%)
RTL: Dr. Tóth: 416 ezer (13,6%), 18-49: 96 ezer (11,2%)

M1: Maradj talpon!: 371 ezer (9%), 18-49: 52 ezer (4,1%)
TV2: Tények: 978 ezer (24,9%), 18-49: 244 ezer (20,5%)
RTL: Híradó: 994 ezer (25,8%), 18-49: 277 ezer (24,1%)
RTL: Fókusz: 981 ezer (23,3%), 18-49: 319 ezer (24,1%)

M1: Híradó: 342 ezer (7,7%), 18-49: 62 ezer (4,2%)
M1: Női Kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország – Norvégia: 424 ezer (9,6%), 18-49: 136 ezer (8%)
M1: Szabadság tér “89: 93 ezer (3%), 18-49: 42 ezer (3,1%)
TV2: Jóban Rosszban: 795 ezer (17,7%), 18-49: 216 ezer (14,4%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 662 ezer (14,3%), 18-49: 195 ezer (11,3%)
TV2: Családi titkok: 417 ezer (11,4%), 18-49: 171 ezer (11,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 901 ezer (19,8%), 18-49: 363 ezer (23,4%)
RTL: Barátok közt: 1,136 millió (24,4%), 18-49: 430 ezer (24,5%)
RTL: Szulejmán 1×104: 780 ezer (20,7%), 18-49: 271 ezer (17,3%)

TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 328 ezer (14,5%), 18-49: 115 ezer (10,8%)
RTL: Házon kívül: 350 ezer (15,6%), 18-49: 146 ezer (13,6%)

Csütörtök:
TV2: Magánnyomozók: 419 ezer (18,5%), 18-49: 91 ezer (13,1%)
RTL: Segítség, bajban vagyok!: 231 ezer (10,3%), 18-49: 60 ezer (8,7%)
TV2: A Macska: 707 ezer (23,4%), 18-49: 150 ezer (16,7%)
RTL: Dr. Tóth: 455 ezer (15,2%), 18-49: 107 ezer (12%)

M1: Maradj talpon!: 337 ezer (8,5%), 18-49: 49 ezer (3,8%)
TV2: Tények: 1,021 millió (26,6%), 18-49: 255 ezer (20,5%)
RTL: Híradó: 982 ezer (26%), 18-49: 295 ezer (24,2%)
RTL: Fókusz: 999 ezer (24,5%), 18-49: 317 ezer (23,5%)

M1: Híradó: 387 ezer (8,9%), 18-49: 54 ezer (3,7%)
M1: Szálka avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán: 368 ezer (8,1%), 18-49: 61 ezer (3,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 782 ezer (18,1%), 18-49: 202 ezer (13,9%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 636 ezer (14%), 18-49: 205 ezer (12,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 892 ezer (20,2%), 18-49: 359 ezer (23,8%)
RTL: Barátok közt: 1,063 millió (23,4%), 18-49: 383 ezer (22,9%)

M1: Munkaügyek – IrReality Show 4×10: 200 ezer (4,9%), 18-49: 60 ezer (3,7%)
TV2: Családi titkok: 294 ezer (8,1%), 18-49: 89 ezer (5,9%)
TV2: NCIS (ism.): 157 ezer (6,9%), 18-49: 55 ezer (5,2%)
RTL: A szállító 3. (film): 561 ezer (18%), 18-49: 252 ezer (18,9%)

TV2: Életfogytig zsaru (ism.): 119 ezer (8,8%), 18-49: 52 ezer (7,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 272 ezer (15,4%), 18-49: 148 ezer (17,2%)

Péntek:
TV2: Magánnyomozók: 354 ezer (15,6%), 18-49: 76 ezer (11%)
RTL: Segítség, bajban vagyok!: 214 ezer (9,5%), 18-49: 65 ezer (9,5%)
TV2: A Macska: 648 ezer (22%), 18-49: 127 ezer (14,5%)
RTL: Dr. Tóth: 432 ezer (14,7%), 18-49: 112 ezer (12,7%)

M1: Maradj talpon!: 343 ezer (8,8%), 18-49: 44 ezer (3,6%)
TV2: Tények: 930 ezer (25%), 18-49: 236 ezer (20,6%)
RTL: Híradó: 919 ezer (25,2%), 18-49: 279 ezer (24,7%)
RTL: Fókusz: 900 ezer (22,4%), 18-49: 278 ezer (22,1%)

M1: Híradó: 359 ezer (8,5%), 18-49: 58 ezer (4,2%)
M1: Virtuózok 1×08: 356 ezer (8,4%), 18-49: 49 ezer (3,1%)

TV2: Jóban Rosszban: 787 ezer (18,6%), 18-49: 225 ezer (16,3%)
TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 677 ezer (15,1%), 18-49: 199 ezer (12,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 829 ezer (19,2%), 18-49: 339 ezer (23,3%)
RTL: Barátok közt: 1,103 millió (24,4%), 18-49: 421 ezer (25,9%)

TV2: Üvegtigris 3. (film): 304 ezer (10%), 18-49: 173 ezer (13,2%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 9×05: 681 ezer (17,1%), 18-49: 290 ezer (18,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 523 ezer (15,9%), 18-49: 227 ezer (16%)
RTL: CSI: A helyszínelők 4×15: 343 ezer (15,1%), 18-49: 140 ezer (13,2%)

Szombat:
TV2: Egy bolond százat csinál (film): 252 ezer (8,2%), 18-49: 105 ezer (10%)
TV2: Tények: 775 ezer (19,9%), 18-49: 193 ezer (15,4%)
RTL: Dr. Dolittle 3. (film): 396 ezer (12,6%), 18-49: 141 ezer (13,2%)
RTL: Híradó: 910 ezer (23,4%), 18-49: 288 ezer (23%)

M1: Híradó: 424 ezer (9,5%), 18-49: 64 ezer (4,3%)
M1: Játék határok nélkül: 463 ezer (10,1%), 18-49: 142 ezer (8,5%)
M1: Örökké Tank: 25 éves a Tankcsapda I.: 66 ezer (1,7%), 18-49: 37 ezer (2,3%)
M1: Örökké Tank: 25 éves a Tankcsapda II.: 71 ezer (2,6%), 18-49: 42 ezer (3,3%)
TV2: Narnia Krónikái – A Hajnalvándor útja (film): 593 ezer (13,1%), 18-49: 259 ezer (16,9%)
TV2: X-Men – Az ellenállás vége (film): 289 ezer (7,8%), 18-49: 155 ezer (10,1%)
TV2: Pánik a fedélzeten (film): 169 ezer (11%), 18-49: 76 ezer (10%)
RTL: Fókusz Plusz: 909 ezer (21,2%), 18-49: 304 ezer (21,8%)
RTL: X-Faktor 10. élő show: 1,219 millió (28,9%), 18-49: 431 ezer (26,7%)
RTL: Volt egyszer egy Mexikó (film): 245 ezer (13,8%), 18-49: 111 ezer (12,6%)

Vasárnap:
M1: A nagy karácsonyi izzócsata (film): 190 ezer (5,9%), 18-49: 47 ezer (4,1%)
M1: Fapad 1×11: 134 ezer (3,6%), 18-49: 30 ezer (2,4%)
M1: Női Kézilabda Európa-bajnokság: Norvégia – Spanyolország: 262 ezer (5,8%), 18-49: 55 ezer (3,4%)
TV2: Narnia Krónikái – A Hajnalvándor útja (film, ism.): 337 ezer (9,8%), 18-49: 150 ezer (12,7%)
TV2: Tények: 961 ezer (21,9%), 18-49: 284 ezer (18,9%)
RTL: X-Faktor Nap: 328 ezer (11%), 18-49: N.A.
RTL: Híradó: 1,118 millió (25,5%), 18-49: 328 ezer (21,9%)

M1: Híradó: 340 ezer (6,8%), 18-49: 71 ezer (3,8%)
M1: Magyarország, szeretlek!: 503 ezer (10,5%), 18-49: 105 ezer (5,4%)
TV2: Rising Star: 758 ezer (16%), 18-49: 306 ezer (16,6%)
TV2: Propaganda: 132 ezer (5,4%), 18-49: 68 ezer (5,8%)
RTL: X-Faktor – Finálé: 1,320 millió (27,2%), 18-49: 460 ezer (24,9%)
RTL: Hoki-koki: 330 ezer (11,6%), 18-49: 192 ezer (14,4%)

Top 6 csatornák: (18-49, főműsoridő)
1. RTL Klub: 22,1%
2. TV2: 12,7%
3. Cool 6,2%
4. VIASAT3: 4,7%
5. M1: 4,6%
6. Film+: 4,5%

hirdetés

A héten 4 fontos műsor is véget ér a TV2-n és az RTL-en

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai