Január 24-én indul A Dal. Új zsűritagot kapunk Kovács Kati helyére Pierrot személyében. Őt a Megasztár első szériáiból ismerhetik a legtöbben. De Rúzsa Magdi, Csiszár Jenő és Rákay Philip idén is ott lesz. 2015-ben a néző is zsűritagnak érezheti majd magát, hiszen mobil applikáció segítségével pontozhatják a dalokat. A 2015-ös versenyre olyan előadók jelentkezését várták, akiknek már elindult a zenei karrierje, teljesen kezdők nem jelentkezhettek. Ennek ellenére az MTVA szerint idén nagyon sok fiatal jelentkezett a műsorba. 5 élő adás után, február 28-án lesz A Dal döntője, ahol megtudjuk majd, hogy ki mehet ki a 60. Eurovíziós Dalfesztiválra Bécsbe, Magyarországot képviselni. Az első 10 versenyzőt már be is jelentették: Bogi, Chances, Boggie, Farkas-Jenser Balázs, Karmapolis, MDC, Péter Barbara – Barbie, Spoon, Szécsi Saci és Szécsi Böbe és Tóth Vera. A maradék 20 versenyzőt a héten ismerhetjük meg.

Őket nevezték ki a Nemzeti Filmintézet ideiglenes döntőbizottságaiba

Közel 100 műsor tér vissza a megújult közmédia őszi műsorstruktúrájában

Napokon belül képernyőre kerül az egyik The Walking Dead sorozat új évada

Premierdátumot és előzetest kapott a Percy Jackson és az olimposziak 3. évada

Premierözön a Netflixen: 17 film kerül fel júliusban a streaming szolgáltatóra

Fontos fejlemények történtek az RTL új napi sorozatával kapcsolatban