A 35. heti nézettség itt olvasható vissza. A 36. héten beindult az ősz, az RTL Klub pedig nagyon elhúzott a TV2 elől. A 18-49-es korosztályban a Tényeket többször legyőzte az RTL Híradó, a Jóban Rosszban jól hozott, de mindkét említett TV2-es műsort letarolta A konyhafőnök első hete.

Nagyon gyengén kezdett a Zsaruk, a fiataloknál kétszer, teljesben másfélszer annyian nézték az Éjjel-Nappal Budapestet. Mélypontra került az Édes élet, hirtelen hatalmasat estek a számai, a Barátok közt viszont a késői időpont ellenére is tarolt, alig érezte meg a késő estére való átpakolást.

hirdetés

Hétfő este kitűnő eredményeket hozott a Dr. Csont idei első premier epizódja. Kedden közepes számokat produkált A mentalista visszatérő epizódja, de ennek ellenére is közel háromszor annyian nézték, mint az ellene menő TV2-es filmet. Szerdán tarolt a Szulejmán, míg a Frizbi Hajdú Péterrel nagyon gyengén szerepelt.

Csütörtökön gyengén teljesített az RTL Klub esti filmje, de még gyengébben az NCIS és a 22-es körzet – A bűn utcái a TV2-n. A Fábry nyitánya meglepő módon teljesben rosszul, míg a fiataloknál csatornaátlag felett teljesített. Pénteken katasztrofálisan hozott a CSI: A helyszínelők, de az ellene menő TV2-es film még rosszabb számokat produkált, így megdöbbentő módon nyerte a sávját.

Szombaton brutálisan tarolt az idei X-Faktor nyitánya, mely ugyan kisebb számokat hozott mint tavaly, de így is a harmadik legnézettebb műsor lett idén. Vasárnap rosszul kezdett a Taxi. A Sztárban sztár új szezonjának első adása 18-49-ben csak közepes számokat produkált, a műsor második felét le is győzte az RTL Klub esti filmje. A teljes lakosság körében viszont kitűnően teljesített és a második legnézettebb műsor lett a héten. (Fotó: RTL Klub/Bársony Bence)

Hétfő:
TV2: Családi titkok: 321 ezer (15,8%), 18-49: 70 ezer (10,9%)
TV2: Maricruz: 496 ezer (19,8%), 18-49: 94 ezer (12,2%)
RTL: Az örökség: 250 ezer (10,9%), 18-49: 38 ezer (5,5%)

TV2: A Macska: 577 ezer (21,5%), 18-49: 120 ezer (14,1%)
RTL: Fókusz: 233 ezer (8,6%), 18-49: 53 ezer (6,2%)

TV2: Tények: 890 ezer (26,6%), 18-49: 235 ezer (21,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 720 ezer (16,8%), 18-49: 196 ezer (13,2%)
RTL: Híradó: 745 ezer (23,1%), 18-49: 198 ezer (18,9%)
RTL: A Konyhafőnök: 865 ezer (21,4%), 18-49: 340 ezer (24,5%)

TV2: Zsaruk: 636 ezer (13,9%), 18-49: 181 ezer (10,8%)
TV2: Édes élet: 513 ezer (13,2%), 18-49: 175 ezer (11,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 983 ezer (21,5%), 18-49: 399 ezer (23,9%)
RTL: Barátok közt: 1,080 millió (26,3%), 18-49: 405 ezer (24,7%)

TV2: Charlie angyalai (film): 178 ezer (9,9%), 18-49: 86 ezer (10,1%)
RTL: Dr. Csont 8×18: 587 ezer (21,3%), 18-49: 329 ezer (26,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 354 ezer (20,1%), 18-49: 181 ezer (21,4%)
RTL: Reflektor: 227 ezer (17%), 18-49: 131 ezer (20%)

Kedd:
TV2: Családi titkok: 270 ezer (15,3%), 18-49: 56 ezer (11%)
TV2: Maricruz: 445 ezer (20,2%), 18-49: 87 ezer (14,4%)
RTL: Az örökség: 256 ezer (12,9%), 18-49: 40 ezer (7,3%)

TV2: A Macska: 503 ezer (20,7%), 18-49: 110 ezer (15,1%)
RTL: Fókusz: 304 ezer (12,3%), 18-49: 82 ezer (10,9%)

TV2: Tények: 984 ezer (30,7%), 18-49: 269 ezer (27,1%)
TV2: Jóban Rosszban: 784 ezer (19%), 18-49: 277 ezer (19,7%)
RTL: Híradó: 729 ezer (23,8%), 18-49: 203 ezer (21,9%)
RTL: A Konyhafőnök: 837 ezer (21,7%), 18-49: 296 ezer (23%)

M1: Cédrusliget 1×06: 275 ezer (6%), 18-49: 45 ezer (2,7%)
M1: Gran Hotel 1×13: 236 ezer (5,9%), 18-49: 38 ezer (2,4%)
TV2: Zsaruk: 707 ezer (15,5%), 18-49: 223 ezer (13,5%)
TV2: Édes élet: 476 ezer (12,3%), 18-49: 181 ezer (11,8%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 961 ezer (21,2%), 18-49: 374 ezer (22,7%)
RTL: Barátok közt: 993 ezer (24,9%), 18-49: 379 ezer (24%)

TV2: A halál nyomában (film): 174 ezer (8,5%), 18-49: 68 ezer (6,9%)
RTL: A mentalista 6×08: 573 ezer (20,6%), 18-49: 257 ezer (20,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 332 ezer (17,1%), 18-49: 160 ezer (16,3%)
RTL: XXI. század: 228 ezer (16%), 18-49: 115 ezer (16,1%)

Szerda:
TV2: Családi titkok: 266 ezer (16%), 18-49: 53 ezer (10,1%)
TV2: Maricruz: 434 ezer (20,7%), 18-49: 83 ezer (13,4%)
RTL: Az örökség: 252 ezer (13,2%), 18-49: 42 ezer (7,3%)

TV2: A Macska: 512 ezer (21,9%), 18-49: 114 ezer (15,9%)
RTL: Fókusz: 310 ezer (13,1%), 18-49: 97 ezer (13,4%)

TV2: Tények: 878 ezer (28,5%), 18-49: 220 ezer (22,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 748 ezer (18,5%), 18-49: 226 ezer (16%)
RTL: Híradó: 744 ezer (25,2%), 18-49: 215 ezer (22,8%)
RTL: A Konyhafőnök: 869 ezer (23%), 18-49: 342 ezer (26,5%)

M1: Rámenős páros 1×06: 182 ezer (4,4%), 18-49: 36 ezer (2,2%)
TV2: Zsaruk: 694 ezer (15,8%), 18-49: 195 ezer (11,8%)
TV2: Édes élet: 519 ezer (13,9%), 18-49: 193 ezer (12,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 929 ezer (21,3%), 18-49: 395 ezer (24,1%)
RTL: Barátok közt: 1,096 millió (27,7%), 18-49: 423 ezer (26,2%)

TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 325 ezer (12,4%), 18-49: 108 ezer (9,2%)
RTL: Szulejmán 1×95: 763 ezer (26,5%), 18-49: 296 ezer (23,3%)
TV2: Hawaii Five-0 3×05: 127 ezer (8,4%), 18-49: 40 ezer (5,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 424 ezer (23,6%), 18-49: 175 ezer (20,4%)

Csütörtök:
TV2: Családi titkok: 275 ezer (16,4%), 18-49: 56 ezer (10,4%)
TV2: Maricruz: 406 ezer (19,3%), 18-49: 61 ezer (9,2%)
RTL: Az örökség: 267 ezer (14%), 18-49: 49 ezer (8,1%)

TV2: A Macska: 461 ezer (20,2%), 18-49: 71 ezer (9,6%)
RTL: Fókusz: 280 ezer (12,2%), 18-49: 82 ezer (11%)

TV2: Tények: 803 ezer (26,8%), 18-49: 186 ezer (19,5%)
TV2: Jóban Rosszban: 697 ezer (17,7%), 18-49: 220 ezer (16,1%)
RTL: Híradó: 674 ezer (23,5%), 18-49: 194 ezer (21,4%)
RTL: A Konyhafőnök: 881 ezer (23,8%), 18-49: 343 ezer (27,3%)

M1: Fábry: 429 ezer (9,7%), 18-49: 109 ezer (6,4%)
TV2: Zsaruk: 614 ezer (13,7%), 18-49: 204 ezer (12,2%)
TV2: Édes élet: 498 ezer (13%), 18-49: 229 ezer (14,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,015 millió (22,8%), 18-49: 432 ezer (25,8%)
RTL: Barátok közt: 1,082 millió (27,3%), 18-49: 412 ezer (25,6%)

TV2: NCIS 11×14: 238 ezer (10,2%), 18-49: 118 ezer (10,6%)
TV2: 22-es körzet – A bűn utcái 1×05: 130 ezer (9,2%), 18-49: 67 ezer (9,5%)
RTL: Tüzes bosszú (film): 421 ezer (19,1%), 18-49: 181 ezer (17,3%)

Péntek:
TV2: Családi titkok: 247 ezer (15,2%), 18-49: 43 ezer (8%)
TV2: Maricruz: 435 ezer (21%), 18-49: 81 ezer (12,5%)
RTL: Az örökség: 245 ezer (13,1%), 18-49: 47 ezer (7,9%)

TV2: A Macska: 477 ezer (21,9%), 18-49: 111 ezer (15,5%)
RTL: Fókusz: 251 ezer (11,4%), 18-49: 76 ezer (10,5%)

TV2: Tények: 825 ezer (28,1%), 18-49: 204 ezer (22,3%)
TV2: Jóban Rosszban: 686 ezer (18,1%), 18-49: 213 ezer (17,4%)
RTL: Híradó: 642 ezer (22,9%), 18-49: 182 ezer (20,9%)
RTL: A Konyhafőnök: 865 ezer (24,1%), 18-49: 289 ezer (25,2%)

TV2: Zsaruk: 587 ezer (13,7%), 18-49: 188 ezer (12,7%)
TV2: Édes élet: 482 ezer (12,2%), 18-49: 211 ezer (13,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 959 ezer (22,4%), 18-49: 370 ezer (24,4%)
RTL: Barátok közt: 1,011 millió (25,2%), 18-49: 346 ezer (21,8%)

TV2: Az olasz meló (film): 169 ezer (8,2%), 18-49: 101 ezer (10,2%)
RTL: CSI: A helyszínelők 8×12: 417 ezer (14,3%), 18-49: 168 ezer (12,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 299 ezer (14,8%), 18-49: 129 ezer (12,9%)
RTL: Reflektor: 217 ezer (13,1%), 18-49: 105 ezer (12,8%)

Szombat:
TV2: Édes élet (ism.): 211 ezer (10,3%), 18-49: 85 ezer (11%)
TV2: Napló: 348 ezer (14,4%), 18-49: 111 ezer (13,5%)
RTL: Piszkos tizenkettő: A második küldetés (film): 217 ezer (9,8%), 18-49: 61 ezer (7,7%)

M1: SzerencseSzombat: 272 ezer (8,1%), 18-49: 25 ezer (2,3%)
TV2: Tények: 702 ezer (23,4%), 18-49: 187 ezer (19,3%)
RTL: Híradó: 597 ezer (19,9%), 18-49: 153 ezer (15,8%)

TV2: A szupercsapat (film): 561 ezer (13,6%), 18-49: 244 ezer (16,9%)
RTL: Fókusz Plusz: 765 ezer (21,8%), 18-49: 212 ezer (18,8%)
RTL: X-Faktor: A válogatás: 1,714 millió (39,8%), 18-49: 645 ezer (41,9%)

TV2: Cowboyok és űrlények (film): 439 ezer (13,3%), 18-49: 215 ezer (14,8%)
RTL: Rossz tanár (film): 842 ezer (24,3%), 18-49: 418 ezer (27,7%)
TV2: Kegyetlen játékok 2. (film): 134 ezer (9,8%), 18-49: 70 ezer (10%)
RTL: Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (film): 281 ezer (17,2%), 18-49: 147 ezer (17,8%)

Vasárnap:
M1: Forma-1 Olasz Nagydíj: Futam: 622 ezer (24,8%), 18-49: 277 ezer (27,9%)

TV2: A szupercsapat (film; ism.): 248 ezer (9,6%), 18-49: 115 ezer (12%)
RTL: Piedona, a zsaru (film): 468 ezer (18,1%), 18-49: 122 ezer (12,7%)

M1: Magyarország – Észak-Írország: Európa-bajnoki selejtező labdarúgó mérkőzés: 573 ezer (15,2%), 18-49: 212 ezer (16,1%)
TV2: Tények: 722 ezer (21,1%), 18-49: 183 ezer (15,9%)
RTL: Híradó: 681 ezer (20%), 18-49: 201 ezer (17,5%)

TV2: Sztárban sztár: 1,289 millió (28,5%), 18-49: 414 ezer (23,9%)
RTL: Taxi 1×01: 779 ezer (18,6%), 18-49: 269 ezer (18,1%)
RTL: Alkonyat – Hajnalhasadás 1. rész (film): 924 ezer (20,1%), 18-49: 498 ezer (26,7%)

TV2: Csak szexre kellesz (film): 485 ezer (17%), 18-49: 240 ezer (16,9%)
RTL: A tengerészgyalogos (film): 334 ezer (12,4%), 18-49: 180 ezer (13,2%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 24,7%
2. TV2: 14,9%
3. Film+: 6,7%
4. Cool: 5,5%
5. M1: 4,3%
6. VIASAT3: 3,9%

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd