Habár a filmkészítéstől visszavonult Steven Soderbergh, hamarosan újabb alkotást kapunk a “kezünkbe” a kreatív zsenitől, mégpedig A sebész (The Knick) című sorozat formájában. A modern orvostudományról szóló produkció főszereplője Clive Owen lesz, és augusztus 9-én mutatkozik be a Cinemaxon. Az alkotó szerint azonban a nézők fele nem is fogja tudni nézni a szériát, mert nem fogja bírni a gyomruk a történéseket és a naturalista jeleneteket. “Arra számítok, hogy az emberek 50 százaléka nem bírja majd. Minden részbe raktunk olyan történést, ami miatt a nézők egy része garantáltan elfordítja majd a fejét” – mondta el Soderbergh egy telefonos interjúban, aki a rendezésért és a vágásért egy személyben volt felelős.
Az biztos, hogy a Cinemax műsorai, úgy mint a Banshee vagy a Válaszcsapás (Strike Back) nem fukarkodnak a durva jelenetekkel, azonban a Kés/Alatt című kultsorozat is népszerű tudott lenni. Úgy, hogy teli volt gyomorforgató snittekkel. A sebészből 10 részes évadot fogunk kapni, a sztori pedig olyan oldalát mutatja majd be a modern orvostudománynak, amit ritkán lehet látni. Áttörő, új ötletek és forradalmi, ám nagyon veszélyes gyógymódok mutatkoznak be hamarosan a Knickerbocker kórház falai között.
Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján
Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója
Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője