A 28. heti nézettség itt olvasható vissza. A 29. héten is magasan vezetett a Tények az RTL Híradója ellen, 18-49-ben hétből hatszor, míg a teljes lakosság körében minden nap a TV2 hírműsora nyert. Az éjszakai RTL Híradót viszont minden esetben többen figyelték, mint a konkurencia épp aktuális tartalmait. Jól hozott a Jóban Rosszban, a fiatalok körében a főműsoridős csatornaátlag felett teljesített, teljes lakosságban körében pedig a négyszer is megverte az Éjjel-Nappal Budapest ellene menő első felét. Ennek ellenére a fővárosi bulizókról szóló sorozat 18-49-ben jó számokat hozott.

A Magánnyomozókból a héten újra ismétlés ment, melynek nézettségén meg is látszott. Az Édes élet viszont kiváló számokat produkált, szinte minden nap legyőzte az ellene menő RTL-es filmet vagy sorozatot és a Barátok közt is kiválóan teljesített. Az M1-nek a Foci VB után a Vízilabda EB hozott jó nézettséget, mellyel ugyan nem tudta megverni a két nagy csatornát, de rendesen emelni tudta az átlagos közönségarányát. A gonosz álarca ezen a héten is pocsékul teljesített.

hirdetés

Hétfő este durván tarolt a dupla Dr. Csont ismétlés. A sorozat a fiatalok körében a Barátok közt után a második legnézettebb volt a héten. Szerdán meglepő módon nagyon alacsony számokat produkált a Szulejmán, mely a fiataloknál ki is kapott az Édes élettől. Csütörtökön újabb mélypontra került a Glades – Tengerparti gyilkosságok, melynél 18-49-ben még a másnap éjszaka menő CSI: Miami helyszínelők ismétlést is többen figyelték.

Pénteken gyengén teljesített a CSI: A helyszínelők is, az említett Miami társa viszont kiválóan hozott. Vasárnap a Cobra 11 épphogy megverte a Naplót. Később a Magyarország Szépe nézettsége ugyan a tavalyi TV2-s műsorhoz képest tovább csökkent, de ez az M1-nél jónak számít. A műsor mindkét korosztályban csatornaátlag felett teljesített és teljes lakosságban az adás fele az RTL Klub-ot, míg fél óra mindkét nagy csatornát legyőzte. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Családi titkok: 348 ezer (19,1%), 18-49: 78 ezer (13,8%)
RTL: Az örökség: 265 ezer (14,8%), 18-49: 57 ezer (10,3%)
TV2: Maricruz: 574 ezer (26,4%), 18-49: 108 ezer (16,1%)
RTL: A mentalista (ism.): 221 ezer (10,3%), 18-49: 63 ezer (9,6%)

TV2: Tények: 881 ezer (31,4%), 18-49: 244 ezer (26,5%)
RTL: Híradó: 629 ezer (23,4%), 18-49: 194 ezer (21,9%)
RTL: Fókusz: 645 ezer (20,5%), 18-49: 219 ezer (21,1%)

M1: Híradó este: 317 ezer (8,8%), 18-49: 67 ezer (5,5%)
M1: Vízilabda Európa-bajnokság: Spanyolország – Magyarország (férfi): 501 ezer (12,3%), 18-49: 175 ezer (10,9%)
TV2: Jóban Rosszban: 699 ezer (19,5%), 18-49: 223 ezer (18,2%)
TV2: Magánnyomozók: 696 ezer (16,9%), 18-49: 200 ezer (13,2%)
TV2: Édes élet: 622 ezer (16,5%), 18-49: 249 ezer (15,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 750 ezer (20,1%), 18-49: 309 ezer (23,6%)
RTL: Barátok közt: 916 ezer (21,4%), 336 ezer (20,6%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 650 ezer (17%), 18-49: 319 ezer (19,3%)

TV2: A gonosz álarca: 262 ezer (10,7%), 18-49: 89 ezer (7,5%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 503 ezer (19,6%), 18-49: 269 ezer (21,8%)
TV2: Zsaruvér 2×06: 119 ezer (8,9%), 18-49: 46 ezer (6,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 262 ezer (15,5%), 18-49: 127 ezer (15,1%)

Kedd:
TV2: Családi titkok: 318 ezer (16,2%), 18-49: 76 ezer (12,1%)
RTL: Az örökség: 278 ezer (14,3%), 18-49: 46 ezer (7,5%)
TV2: Maricruz: 569 ezer (24,2%), 18-49: 119 ezer (16,3%)
RTL: A mentalista (ism.): 208 ezer (8,9%), 18-49: 52 ezer (7,1%)

TV2: Tények: 817 ezer (29,4%), 18-49: 195 ezer (23,1%)
RTL: Híradó: 589 ezer (21,8%), 18-49: 156 ezer (19%)
RTL: Fókusz: 630 ezer (20,9%), 18-49: 169 ezer (18,8%)

M1: Híradó este: 293 ezer (8,7%), 18-49: 45 ezer (4,3%)
M1: Vízilabda Európa-bajnokság: Magyarország – Franciaország (férfi): 483 ezer (11,6%), 18-49: 186 ezer (12%)
TV2: Jóban Rosszban: 654 ezer (19,3%), 18-49: 176 ezer (16,3%)
TV2: Magánnyomozók: 764 ezer (18,7%), 18-49: 205 ezer (14,3%)
TV2: Édes élet: 725 ezer (18,4%), 18-49: 318 ezer (20%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 693 ezer (19,3%), 18-49: 263 ezer (22,2%)
RTL: Barátok közt: 974 ezer (22,7%), 18-49: 341 ezer (21,8%)

TV2: A gonosz álarca: 245 ezer (9,3%), 18-49: 74 ezer (6,4%)
RTL: A megmentő (film): 608 ezer (17,9%), 18-49: 232 ezer (16,3%)

TV2: Combat Hospital – A Frontkórház: 113 ezer (7,6%), 18-49: 47 ezer (6,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 358 ezer (18,1%), 18-49: 148 ezer (15,6%)

Szerda:
TV2: Családi titkok: 310 ezer (16,5%), 18-49: 70 ezer (12,1%)
RTL: Az örökség: 278 ezer (14,9%), 18-49: 54 ezer (9,3%)
TV2: Maricruz: 553 ezer (25,6%), 18-49: 106 ezer (16,6%)
RTL: A mentalista (ism.): 214 ezer (10%), 18-49: 51 ezer (8,1%)

TV2: Tények: 831 ezer (30,1%), 18-49: 239 ezer (27,6%)
RTL: Híradó: 577 ezer (21,4%), 18-49: 143 ezer (17,1%)
RTL: Fókusz: 612 ezer (20,7%), 18-49: 171 ezer (17,7%)

M1: Híradó este: 303 ezer (8,9%), 18-49: 90 ezer (7,8%)
TV2: Jóban Rosszban: 682 ezer (20,3%), 18-49: 199 ezer (17,5%)
TV2: Magánnyomozók: 701 ezer (17,5%), 18-49: 218 ezer (15,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 675 ezer (18,9%), 18-49: 263 ezer (21,8%)
RTL: Barátok közt: 1,005 millió (24%), 18-49: 367 ezer (24,1%)

TV2: Édes élet: 657 ezer (17,2%), 18-49: 280 ezer (17,7%)
TV2: A gonosz álarca: 230 ezer (9,1%), 18-49: 88 ezer (7,6%)
RTL: Szulejmán 1×89: 671 ezer (19,4%), 18-49: 234 ezer (15,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 342 ezer (16,8%), 18-49: 135 ezer (14,3%)

TV2: A férjem védelmében 3×20: 87 ezer (6,7%), 18-49: 38 ezer (5,6%)
RTL: Reflektor: 256 ezer (16,2%), 18-49: 94 ezer (12,1%)

Csütörtök:
TV2: Családi titkok: 271 ezer (15,1%), 18-49: 65 ezer (12,4%)
RTL: Az örökség: 258 ezer (14,5%), 18-49: 29 ezer (5,6%)
TV2: Maricruz: 546 ezer (24,8%), 18-49: 111 ezer (16,9%)
RTL: A mentalista (ism.): 250 ezer (11,6%), 18-49: 63 ezer (9,7%)

TV2: Tények: 903 ezer (32,1%), 18-49: 230 ezer (26,1%)
RTL: Híradó: 588 ezer (21,5%), 18-49: 125 ezer (14,7%)
RTL: Fókusz: 644 ezer (21%), 18-49: 199 ezer (20,4%)

M1: Híradó este: 279 ezer (7,9%), 18-49: 50 ezer (4,3%)
M1: Vízilabda Európa-bajnokság: Szerbia – Magyarország (férfi): 512 ezer (12,1%), 18-49: 215 ezer (13,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 633 ezer (17,8%), 18-49: 170 ezer (14,4%)
TV2: Magánnyomozók: 697 ezer (16,8%), 18-49: 197 ezer (13,2%)
TV2: Édes élet: 636 ezer (16%), 18-49: 269 ezer (17%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 706 ezer (18,9%), 18-49: 282 ezer (22,1%)
RTL: Barátok közt: 958 ezer (22%), 18-49: 331 ezer (20,4%)
RTL: Glades – Tengerparti gyilkosságok 3×02: 571 ezer (14,6%), 18-49: 176 ezer (11,3%)

TV2: A gonosz álarca: 217 ezer (8,6%), 18-49: 61 ezer (5,3%)
RTL: Glades – Tengerparti gyilkosságok 3×03: 458 ezer (18,6%), 18-49: 146 ezer (13%)

TV2: Kettős ügynök 2×15: 100 ezer (7,2%), 18-49: 34 ezer (5,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 327 ezer (20,7%), 18-49: 99 ezer (13,7%)

Péntek:
TV2: Családi titkok: 252 ezer (13,4%), 18-49: 60 ezer (10%)
RTL: Az örökség: 281 ezer (15,2%), 18-49: 63 ezer (10,7%)
TV2: Maricruz: 551 ezer (23,7%), 18-49: 100 ezer (14,2%)
RTL: A mentalista (ism.): 254 ezer (11,1%), 18-49: 66 ezer (9,4%)

TV2: Tények: 802 ezer (28,8%), 18-49: 195 ezer (22,4%)
RTL: Híradó: 613 ezer (22,6%), 18-49: 156 ezer (18,6%)
RTL: Fókusz: 600 ezer (20%), 18-49: 145 ezer (15%)

M1: Híradó este: 333 ezer (10,2%), 18-49: 67 ezer (6,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 582 ezer (18%), 18-49: 159 ezer (15,2%)
TV2: Magánnyomozók: 662 ezer (17,6%), 18-49: 180 ezer (14%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 594 ezer (17,5%), 18-49: 209 ezer (18,8%)
RTL: Barátok közt: 835 ezer (20,9%), 18-49: 265 ezer (18,8%)

TV2: Édes élet: 643 ezer (17,1%), 18-49: 262 ezer (17,7%)
RTL: CSI: A helyszínelők 8×05: 499 ezer (13,1%), 18-49: 194 ezer (13%)
TV2: A gonosz álarca: 249 ezer (9,9%), 18-49: 82 ezer (7,2%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők (ism.): 465 ezer (17,1%), 18-49: 204 ezer (16,8%)

TV2: NCIS (ism.): 137 ezer (9,5%), 18-49: 60 ezer (8,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 350 ezer (18,3%), 18-49: 164 ezer (17,3%)

Szombat:
TV2: Édes élet (ism.): 222 ezer (10,3%), 18-49: 111 ezer (14,1%)
TV2: NCIS (ism.): 242 ezer (10,2%), 18-49: 90 ezer (10,5%)
RTL: Érezd a ritmust! (film): 127 ezer (5,6%), 18-49: 57 ezer (7%)

TV2: Tények: 677 ezer (25,2%), 18-49: 167 ezer (18,2%)
RTL: Híradó: 488 ezer (18,2%), 18-49: 152 ezer (16,5%)

M1: Híradó este: 421 ezer (14%), 18-49: 75 ezer (7,2%)
M1: Vízilabda Európa-bajnokság: Németország – Magyarország (férfi): 499 ezer (13,8%), 18-49: 164 ezer (12,3%)
TV2: Cincin lovag (film): 282 ezer (9,2%), 18-49: 148 ezer (14%)
TV2: Bajos csajok 2. (film): 372 ezer (10,5%), 18-49: 178 ezer (12,6%)
TV2: Vaskabátok (film): 150 ezer (8,7%), 18-49: 81 ezer (9,8%)
RTL: 1 perc és nyersz!: 544 ezer (18,9%), 18-49: 171 ezer (17,3%)
RTL: A szuper exnőm (film): 572 ezer (16,3%), 18-49: 241 ezer (19%)
RTL: A specialista (film): 461 ezer (16,7%), 18-49: 206 ezer (16,7%)

Vasárnap:
M1: Forma-1 Német Nagydíj: Futam: 646 ezer (23,4%), 18-49: 279 ezer (25,8%)

TV2: Fergeteges forgatás (film): 163 ezer (5,8%), 18-49: 65 ezer (6,4%)
RTL: Nincs kettő séf nélkül 1×01: 414 ezer (14,6%), 18-49: 114 ezer (10,6%)
RTL: Nincs kettő séf nélkül 1×02: 469 ezer (16,9%), 18-49: 107 ezer (10,8%)

M1: Vízilabda Európa-bajnokság: Anglia – Magyarország (női) 279 ezer (9,2%), 18-49: 75 ezer (7,1%)
M1: Híradó este: 406 ezer (11,7%), 18-49: 117 ezer (9,5%)
TV2: Tények: 732 ezer (23,6%), 18-49: 205 ezer (18,8%)
TV2: Napló: 642 ezer (19,5%), 18-49: 208 ezer (17,9%)
RTL: Híradó: 665 ezer (21,5%), 18-49: 216 ezer (19,8%)
RTL: Cobra 11 (ism.): 678 ezer (20,6%), 18-49: 212 ezer (18,2%)

M1: Magyarország Szépe: Miss World Hungary: 536 ezer (13,4%), 18-49: 142 ezer (9%)
TV2: Vad vakáció (film): 515 ezer (13,1%), 18-49: 233 ezer (15,3%)
RTL: Kispályás szerelem (film): 510 ezer (12,9%), 18-49: 199 ezer (13,3%)

TV2: Anakonda (film): 268 ezer (10,7%), 18-49: 147 ezer (12,2%)
RTL: Domino (film): 249 ezer (10,2%), 18-49: 152 ezer (13%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 17,7%
2. TV2: 14,9%
3. M1: 7,4%
4. Film+: 6,7%
5. Cool: 6,3%
6. VIASAT3: 3,8%

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd