Utoljára, 2012 végén távozott eredeti szereplő a Barátok köztből. A Berényi Andrást alakító R. Kárpáti Pétert kiírták a sorozatból, a történt szerint egy balesetben lezuhant egy magas ház tetejéről és meghalt. Az esemény felforgatta a Mátyás király tér életet, mely azóta is kihat az ott lakokra. Ma este pedig kiderült, újabb a kezdetek óta látható szereplő tűnik el a sorozatból.

A Berényi Claudiát megformáló Ábrahám Edit (a képen balra) a ma esti Fókuszban bejelentette, hogy kiszáll a Barátok köztből. A színésznő közel 16 éve, a kezdetek óta, szerepel a sorozatban, sőt, végig az övé volt az egyik legfontosabb karakter. “Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen az elmúlt évek során a stúdió szinte már az otthonommá vált. De azt hiszem, eljött az idő, hogy kicsit lassítsak, és több időt áldozzak magamra is. Én is sajnálom, hogy Claudia szabadságra megy a Mátyás király térről, de annyit elárulhatok, hogy nem örökre. Időnként azért láthatják majd még a nézők – mondta el Ábrahám Edit a Blikknek.

A színésznő már egy ideje nem forgat, de a nézők még hetekig láthatják őt az RTL Klub képernyőjén. A Barátok közt producere a Blikknek a többek között a folytatásról is beszélt. “Mindannyian nagyon sajnáltuk Edit elhatározását, mivel mindannyian imádjuk Claudiát. Pontosabban imádjuk utálni azt, ahogy keveri a szálakat. De meg kell érteni, ha valaki 16 év után lazítani szeretne egy kicsit. Viszont megpróbáljuk úgy bonyolítani a cselekményt, hogy Claudia hiánya ne tűnjön fel, de időnként ő maga azért feltűnik majd” – nyilatkozta Kalamár Tamás. (fotó: RTL Sajtóklub)

hirdetés
hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre