Január 6-án egy új krimisorozatot indít a Film Café. A Római helyszínelők (Ris Rome) magyarországi premierje hétfőn 20 órakor lesz. Innentől kezdve sorozat új részei minden hétköznap este kerülnek képernyőre. A csatorna a friss epizódokat másnap 12:35-től megismétli. A sorozat 2010-ben indult Olaszországban és 50 perces egy epizódja. A széria elég sikeres, eddig három évad készült belőle, mely összesen 60 részt jelent. A Film Café az eddig készült etapokat egymás után ledarálja, így februárban a második, míg márciusban már a harmadik szezon indul el.
A produkció főleg a CSI sorozatok rajongóinak lehet érdekes, mely a címből is adódóan a Római helyszínelők munkáját mutatja be. A különleges csapat különféle szakértőkkel a rendőrséggel közösen oldja meg az olasz bűneseteket.

A történet hivatalos ismertetője: A történet nem mindennapi izgalmakat ígér. Az olasz rendőrség törvényszéki bűnüldöző ügyosztálya Rómából irányítja a bűntény-felderítést. A csapat irányítását frissen átveszi egy rendőrkapitány, egy hölgy, Lucia Brancato személyében. A kapitány fiatal, 35 éves, fizikus alapképzettségű nyomozó. Ő minden eddiginél hatékonyabban dolgozó, fiatal, és remekül képzett nyomozókból álló csapatot irányíthat. Az ügyosztály oszlopos tagja a korábban az észak-olasz Párma városában sokat látott hadnagy, Daniele Ghirelli. A kissé hóbortos és különc Ghirelli egykoron hackerként töltötte napjait, mindent tud az informatikai vívmányokról. A csapatban a hadnagyok és tisztek között lesz molekuláris biológus, genetikus, egy robbantási és bombaszakértő, és egy lobbanékony, tapasztalatlan, de remek megérzésekkel bíró tiszt. Képességüket minden epizódban próbára kell tenniük, mígnem fény derül rá: egy ördögi elme lapul a rejtélyes bűncselekmény-sorozat mögött. A nyomozáshoz a tudományt hívják segítségül. (fotó: Film Café Sajtóklub)

Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada