Jonathan Rhys Meyers (képünkön jobbra), a Tudorok sztárja egyike a tévéipar legbalhésabb színészeinek, hiszen a jelenleg az NBC Draculájában hétről-hétre feltűnő híresség a rehabilitációs központok állandó vendége. Mindez a vámpíros sorozat munkálataira is rányomta a bélyegét, mint ahogy kiderült most, a Dracula forgatása többször is Meyers miatt állt le. Sőt, az országos tévécsatorna addig is elment, hogy a főszereplő részenkénti 100 ezer dolláros gázsiját is csak a felvételek befejeztével fizette ki. Addig kisebb összegekből kellett gazdálkodnia az ír hírességnek. Egyes források szerint azonban a színésznek így is volt egy nagyobb összeomlása, mely után Londonba utazott és kórházi ellátásra szorult. Ennek ellenére a sorozat első szezonjának mind a 10 része elkészült, habár a forgatások alatt a sztárnak folyamatosan, szinte mankóként szüksége volt egy kisegítőre, aki mindenfelé kísérgette. Az NBC nem kommentálta a dolgot, szerintük Jonathan Rhys Meyers jól van, makkegészséges.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán