Robert Kirkmannek mostanság minden bejön. Mondjuk ezt arra alapozva, hogy a Walking Dead hamarosan testvérsorozatot kap, és a népszerű képregénykészítőnek ezen kívül is jön új produkciója a tévébe. Mégpedig a Cinemaxra, így várható, hogy az ördögűzős Outcast is a keményebb vonalon fog haladni, csak éppen a vérengzésen kívül jó sok testiséget is láthatunk majd a sztoriban. Ami ennél még érdekesebb, hogy csupán 2014-ben kerül boltokba az Outcast képregény, de a Cinemax annyira bízik Kirkman úgy ötletében, hogy máris megvásárolták az adaptációs jogokat. A történet főszereplője egyébként Kyle Barnes, aki kiskora óta a gonosz megszállása ellen küzd, amikor pedig a férfi spirituális kalandtúrára indul, csak akkor szembesül a ténnyel: a világ sorsa a kezében van. A pilot forgatókönyvét a tervek szerint maga Kirkman jegyzi majd, így bizakodhatunk a sikeres végeredményben.

hirdetés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője