Komoly tervei vannak a Marvelnek, ugyanis a legfrissebb hírek szerint a Bosszúállókhoz erősen kapcsolódó Agents of S.H.I.E.L.D. még csak a kezdet. Négy új sorozat és egy minisorozat van tervbe véve a képregénycégnél, melyek a Netflixre és az Amazonra kerülhetnek majd fel. A Coulson ügynökről és csapatáról szóló széria olyannyira sikeres, hogy az ABC már berendelte teljes, 22 részes évadra, ahogy itt megírtuk, így nem meglepő, hogy annyi bőrt akar lehúzni a karaktereiről a Marvel, amennyit csak tud. Elvetették, de még túlélhet ugyancsak az ABC-nél az AKA Jessica Jones című produkció is, mely egy szuperhős identitását feladó, nyomozóirodát nyitó nőről szólna, az országos tévécsatorna azonban még így is bemutathatja a Hulkot, 2014-ben. Ahogy Cloak & Dagger címmel szintén tervbe van véve egy Marveles újonc az ABC Familynél. Ráadásul Hayley Atwell (Agent Carter) karaktere is önálló sorozatot kaphat, őt a nézőközönség az Amerika Kapitányból ismeri jobbára.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán