Geronimo? A legrégebb óta futó tudományos-fantasztikus sorozat, a Ki, vagy doki? (Doctor Who) stábja már a 8. évados berendelésének örülhet. Bizony, ez az a tévés produkció, ami a sci-fi műfajon belül olyan címeket hagy le hosszban, mint az X-akták, a Star Trek, vagy éppen a Csillagkapu. 1963-ban indult útjára az időutazó Doktorról szóló cím és egészen 1989-ig futott. Ezalatt az idő alatt 8 különböző színész játszotta a főhőst, ami a törzsgyökeres rajongók számára világos is, hogy hogyan történt meg. Hosszú szünet után, 2005-ben élesztette fel a csatorna a sorozatot, azóta pedig hárman is a Tardisban utazgató titokzatos lény bőrébe bújtak, név szerint Christopher Eccleston, David Tennant, és Matt Smith (a jelenlegi, 11. Doktor). Örömhír a brit drámák rajongóinak, hogy Steven Moffat szériáját jövőre is nézhetjük majd, ami azt jelenti, hogy az 50. jubileumi epizód után is lesz 8. évad. Matt Smith marad a fedélzeten, és már csak november 23-ig kell várni, és kiderül, hogy milyen ínyencségekkel készül a közönségnek a Ki vagy, doki? a nagy évforduló alkalmából. Ami nem mindennapi tévés esemény lesz.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés