Mint ahogy azt egy pár napja megírtuk, február 1-jén 21:25-ös kezdéssel A zöld íjász (Arrow) is bemutatkozik az RTL Klub-on, ráadásul dupla epizódos magyarországi premier keretében. Akkor még nem tudtuk pontosan, hogy a későbbiek során melyik sávban folytatódik a vadonatúj szuperhősös akciósorozat, de immáron kiderítettük: február 8-án a 3. rész is 21:30-tól (tehát rögtön a Barátok közt után) kezdődik, ami a CSI: A helyszínelők vetítésének szüneteltetését is jelenti egyben. A tengerentúlon tavaly októberben indult a széria a CW csatornán, és mivel az újoncok közül jóformán csak az Arrow hoz értékelhető nézettséget, így nem csoda, hogy megkapta a teljes évados berendelést. Az USA-ban eddig még 10 epizód ment le, de január 23-tól újabb izgalmakkal folytatódik a képregényen is alapuló történet. A sorozat szinkronhangjait korábban már ismertettük, valamint az első RTL-es előzetest is bemutattuk a minap.


Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában
