Chuck Lorre az amerikai országos televíziózás egyik legkarizmatikusabb kreatív közszereplője, aki az elmúlt években olyan vígjátékokat hozott tető alá a CBS-nél, mint az Agymenők, vagy a Két pasi – meg egy kicsi. Mindkét szitkom népszerű lett, mindenki kedvenc kockái már a hatodik évadban járnak – a téli szünet után visszatérő sorozat a múlt héten brutális, 19,25 milliós nézettséget ért el-. A Két pasi – meg egy kicsi szintén a CBS egyik legbejáratottabb szériája, ritka manapság, hogy egy komédia 10 szezont érjen meg. Mindebből kiindulva a siker szinte garantált Chuck Lorre legújabb sorozattervének, ami Mom címen készül és egy egyedülálló anyáról fog szólni, akit a könnyedebb mozifilmekből ismert Anna Faris (képünkön) alakít majd. Úgy tűnik, a híres showrunner hasonló utat készül megtenni ezzel a karakterrel, mint anno a Charlie Sheen által játszott Charlie Harperrel, aki szintén egy komolyan szétcsúszott alakot vitt a tévéképernyőkre. Kérdés, hogy a gyengébbik nem nézőpontjával mennyire lesz képes azonosulni a célközönség, akiknek nagy százaléka vélhetően a Két pasi – meg egy kicsi rajongói közül fog kikerülni.

Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada