Január 7-én, hétfőn egy romantikus sorozat mutatkozik be az M1-en. A japán gyártású Acu hercegnő (Atsuhime) 2008-ban futott a szigetországban, és 50, egyenként 45 perc hosszúságú epizódból áll. A távol-keleti széria Tomiko Miyao Tenshō-in Atsuhime című regényén alapszik, epizódjai hétköznaponként 15:50-től kerülnek majd képernyőre, késő esténként pedig megismétli a csatorna a részeket. A korona hercege és A palota ékköve rajongói valószínűleg az Acu hercegnőt is kedvelni fogják, hiszen tematikailag ezekhez a sorozatokhoz áll legközelebb, időbelileg pedig az 1800-as évekbe tehető.

A sorozat ismertetője: A Tokugava sógunátus alatt az ország és a kultúra védelme érdekében bezárkózott Japán az 1800-as évek közepén megnyitotta kikötőit a nyugati országok előtt. Ebben a folyamatban jelentős szerepet játszott egy aprócska hercegnő, Acu (Atsu) aki Okacu néven, 1836-ban született az ország egyik déli tartományában, Szakuradzsimában. Családja a tiszteletre méltó Simazu klán egyik mellékágához tartozott. A tehetséges, okos és szép Okacut a kapzsi Nariakira daimjó fogadta örökbe, és a lányt egy olyan, általa előnyösnek ítélt házasságra igyekezett rávenni, amellyel biztosítani akarta a klán hatalmát. Okacu beköltözött Nariakira kastélyába, és eleinte nehezen bírta az ottani szigort és a rengeteg előírást. A hercegnő az udvarban az Acu nevet kapta, és megadatott neki, hogy emberek életét mentse meg és hazáját szolgálja. Közben a sógunátus tanácsa az amerikai kereskedelmi kérvény okozta válsággal birkózott. Az ország nehéz gazdasági helyzetbe került, erős nyomás nehezedett Japánra. Miközben együtt örülhetünk, szomorkodhatunk és izgulhatunk Acu hercegnővel, megcsodálhatjuk a hagyományos japán viselet színpompás darabjait, a szigetország építészetét, megismerkedhetünk különféle szokásokkal. Az 50 részes sorozatból útmutatást kapunk a szamuráj férfiak és nők erkölcséről, bepillantást nyerhetünk a szigorú elvek és a kötelesség által vezérelt életutakba. A történetből kiviláglik, hogy a több mint 200 évig tartó Tokugava sógunátus lassan a végéhez közeledik. Mindeközben Japán, ez az addig elzárt szigetország nagy változáson megy át.

Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada