Néha napján előfordul, hogy az ember a tévéképernyő elé leülve el is felejti pár rosszul sikerült őszi újonc után, milyen magas minőséget is képesek elérni egyes sorozatok. Az ABC csütörtökön indult legújabb drámasorozata épp ilyen, a Last Resort kezdésében találkozik a Hawaii Five-0 a Losttal, miközben a háttérben kitör a tengeralattjáró-háború.
Shawn Ryan megint megcsinálta. Legutóbb a Viasat3-on vetített Kutyákok és a Hazudj, ha tudsz! című itthon is népszerű sorozatok kapcsán találkozhattunk a készítő nevével, korábban pedig a Kemény zsaruk 7 évadáért felelt a kreatív szakember. A korábbi munkásságát elnézve azonban meg kell jegyezni, bármennyire is jó produkciókat hozott össze Ryan, mégis a Last Resorttal érhetett a csúcsra. Merész, jól összerakott, fordulatokkal teli első részt hozott ugyanis a készítő legújabb sorozata, ami simán kiemelkedik egyelőre az országos felhozatalból, többek közt az NBC posztapokaliptikus durvulásánál, a Revolutionnál is durvább történéseket láthattunk a pilot révén. Amerikában legjobban a női célközönségnek tetszett a háborús sorozat felütése, ami akár aggodalmakra is adhat okot, azonban a végtelenül militarista hangnem és az atom-tengeralattjárós környezet mindenért kárpótol.

Az igazi premier előtt egyébként az ABC hetekkel korábban felpakolta a netre a nyitányt, itt például instant megtekinthető, a látvány és a felhasznált trükkök miatt azonban ajánlottabb legalább HD-ban megtekinteni a pilotot, amiben olyan korábban is ismert arcok tűnnek fel, mint a Dollhouse – A felejtés árában mellékszerepet játszó egzotikus szépség, Dichen Lachman és a Narancsvidékből Autumn Reeser.

Vélhetően egyébként a későbbiekben behoznak majd egy-két szerelmi szálat a készítők, némi civakodást a sziget helyi lakosaival, illetve Washington sem lesz hajlandó békén hagyni a dezertőröket. Érdekes kérdésekből persze nincsen hiány, ezekből felvet egy csomót a Last Resort, például, hogy parancsmegtagadás-e az, ha a belső, morális kódjának enged az ember és nem egy recsegő hang kétes parancsának.
Shawn Ryan produkcióját sajnos a nézettségen kívül – hiszen az Agymenők 6. évadja ellen megy a sorozat, ami átlagban óriási közönségkedvenc Amerikában – az alulértékeltség is sújthatja, hiszen míg a 666 Park Avenue, az ABC egyik legígéretesebb új drámája mindenki számára nagyon várt széria, addig a Last Resort csupán a katonai drámák és a készítőket ismerő nézőknek lehetett érdekfeszítő koncepció, azon túl ugye, hogy nagyszerű trópusi helyszíneket, feszültséggel teli perceket, rakétákkal való dobálózást és nagy összeesküvéseket ígér a Last Resort.
Értékelés:
A pontszám adott, hiszen ennyire filmszerű élményt eddig egyetlen pilot sem tudott nyújtani, így 9/10. Elég ugyanis, ha a CBS Elmentary című, modern Sherlock feldolgozására gondolunk, ami nem csupán, hogy másolja a britek (harmadik évadára készülő) kvázi minisorozatát, de még meg is gyalázza a legendás nyomozó emlékét, annyira középszerű és felejthető okfejtések és roppantul gyengén alakító színészek láthatóak benne.
Nem érdemes tehát egyelőre temetni az országos csatornákat, az ABC-re is érdemes figyelni, hiszen komédia szinten is nagyot kívánnak alkotni idén, ott van például a The Neighbors című szitkom, amiben egy család a kertvárosba költözve rájön, űrlények a szomszédok. És igen, efféle egyediségre van szükség ahhoz, hogy jöjjenek a nézők és ne fulladjon ki a tévés ipar.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
