Akihez a nyelvészet egy kicsit is közel áll, az vélhetően találkozott korábbi elemzésünkkel, amiben a dothraki nyelvet boncolgattuk, ami az első évadban mutatkozott be és bizony a részletes kidolgozás és bő szókincs miatt voltak olyan színészek, akik kénytelenek voltak szereplésük alatt végig a kitalált nyelv mondatait használva beszélni – mint például Drogo -. A második évad ebből a szempontból nem hozott újdonságokat, jövőre azonban már felcsendül a nemes valyr is a dothraki mellett, amit a keleti népek, és Daenerys is beszél. Erről maga Nathalie Emmanuel írt a Twitteren, az új arcok egyike, aki Missandeit fogja alakítani. A hírek szerint egyébként a forgatás már javában zajlik, egy biztató fotó már napvilágot is látott, alig 200 nap és a Tél újból ideér.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán