Az ismeretlenségből nehéz kitörni, pláne ha a mozgóképes iparban dolgozik az ember, a kábeles közeg azonban úgy tűnik, jó alapot adhat a kezdéshez. Camilla Luddington idén tört be a köztudatba, amikor a Showtime Kaliforgia című depresszív vígjátéksorozatában elhappolt egy 10 részes visszatérő szerepet. Előtte a Jog/Ászok és az Elfelejtve című sorozatokban kapott egy-egy vendégszerepet többek közt.
Ezután a nyár egyik slágerének, a True Blood – Inni és élni hagyni ötödik évadában tündérszerepben próbálta kihozni magából a legtöbbet, hat rész erejéig fel is tűnt a jelenleg is futó vámpíros drámában, az igazi áttörés azonban az, hogy a jövőre megjelenő Tomb Raider játékban Lara Croft hangját és mozgását is a színésznőről mintázzák majd. Innen már csak egy lépés, hogy Michael Bay valamelyik robbantásokkal tarkított filmjében kábíthassa a színésznő a közönséget, ezzel Megan Fox örökébe lépve.


Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada
