Irány a veszélyzóna! A PRO4, a TV2 férficsatornája április elsején, 22:30-as kezdéssel vetíti le a pilotját ennek a kanadai gyártású szériának, mely a kórházsorozatokra annyira jellemző giccsességet maga mögött hagyva mutatta be az orvosok világát. Az afgán területen játszódó produkció 13 részt ért meg, ennek ellenére az ABC is leadta. A sztorit, mely alább nagy vonalakban olvasható, két ifjonc doki szemszögéből ismerhetjük majd meg, ha egy eltévedt rakéta be nem kaszálja addig a készülékünket.
Hivatalos ismertető: a történet 2006-ban Kandaharban játszódik, egy katonai kórházban. Elviselhetetlen hőség, állandó életveszély, kritikus műtétek szinte megállás nélkül. Így zajlik az élet az afganisztáni frontkórházban, ahol amerikai és szövetséges orvosok és nővérek emberfeletti erővel küzdenek a sebesültek életéért.
Kérdéses tehát, hogy a Doktor House-on és Scrubs (Dokik) által képviselt stíluson felnőtt tévénézők hogy fogják fogadni a keménykedő kórházat, de láttunk mi már meglepőbb húzásokat is bejönni.

hirdetés

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

hirdetés