Kis-Bocz Éva több mint 20 éves televíziós pályafutása alatt dolgozott többek között az RTL Magyarországnál, a Duna TV-nél és a Sony Pictures Televisionnél is. 2023-ban lett az Antenna Entertainment régiós csatornaigazgatója (Channel Director CEE), majd később programigazgatója (Programming Director, CEE). Kis-Bocz Éva néhány hete még ismertette egy eseményen a médiavállalat őszi terveit, most azonban kiderült, hogy a szakember 3 év után távozik a cégtől.

A Médiapiac információi szerint Kis-Bocz Éva távozik az Antenna Entertainmenttől. A lap ezzel kapcsolatban megkereste a médiavállalatot, ahol a hírt meg is erősítették.

„Az elmúlt három évben Évának meghatározó szerepe volt a vállalat programming területének megerősítésében és új alapokra helyezésében. Amikor csatlakozott a céghez, komoly feladatot vállalt: a Programming működésének átalakítását és egy stabilabb, tudatosabb szakmai működés kialakítását. Ezt jelentős szakmai tudással, energiával és rengeteg munkával valósította meg.

Ma egy erősebb, tudatosabban működő Programming csapatot és stabilabb tartalmi működést hagy maga után, amelyért a vállalat nevében is szeretnénk köszönetet mondani neki. Három év közös munka után most elérkezett az idő egy új fejezet megnyitására. A távozásról közösen, kölcsönös tisztelet mellett hoztuk meg a döntést.

A Programming működése folyamatos és zavartalan, a feladatok és felelősségek jelenleg is biztosítottak. A terület jövőbeni működési struktúrájának kialakításán pedig már dolgozunk.”

– nyilatkozta a Médiapiacnak Schneider Henrik, az Antenna Entertainment régiós vezérigazgatója.

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

A Fauda sztárja közönségtalálkozót tart Budapesten

Újabb szereplőket jelentettek be Az Árulók 5. évadához

Megújulva tér vissza a közmédia egyik legismertebb produkciója

Az RTL leleplezte Az Árulók idei évadának újabb három játékosát

Kiderült, hogy mikor jön egy népszerű bűnügyi sorozat új évada a SkyShowtime-ra