Idén februárban merült fel először a sajtóban, hogy Keselyű címmel érkezhet a tévéadó következő saját gyártású heti sorozata. Márciusban kiderült, hogy a produkció egy saját gyártású thrillerszéria lesz, amelynek showrunnere Herman Péter Pierre, az RTL korábbi kreatív igazgatója. Akkor az is napvilágra került, hogy az N. Nagy Zoltán azonos című regénye alapján készült szériában többek között olyan színészek szerepelnek, mint Dér Zsolt, Trill Zsolt és Sztarenki Dóra. Most a TV2 Csoport bejelentette, hogy a Keselyű című minisorozat október 17-én debütál, és bemutatták az első előzetesét is. Részletek a médiavállalat közleményében:
Október 17-től négy szombaton át, a Megasztár után kerül képernyőre a TV2 koprodukciós thriller-minisorozata, a Keselyű. A széria N. Nagy Zoltán azonos című regénye alapján készült.
A főszereplő Szigethy Zalán, az ország kedvenc reggeli rádiósa, akit milliók hallgatnak nap mint nap. Feleségével, Adéllal együtt készítik a műsort, és idillinek tűnő családi életet élnek kislányukkal, Sosánával. De az álomélet egy pillanat alatt múltba vész, amikor brutális gyilkosságsorozat veszi kezdetét: egymás után meggyilkolják a Zalánhoz közel álló embereket. A tettes minden alkalommal betelefonál az élő adásba, és egy klasszikus magyar verssel „jelenti be” a következő bűntényt. A költemények baljós üzenetek, amelyek mindenkit figyelmeztetnek — de senkit nem védenek meg.
Zalán rettegve próbálja megóvni a családját, miközben egyre világosabb: a gyilkos mindent tud róla. A múltját, a titkait, a félelmeit. Mindig egy lépéssel előrébb jár. Ki lehet az elkövető? Mi a motivációja? És ki lesz a következő áldozat? A nyomozást két sokat látott rendőrnyomozó vezeti, akik számára ez az ügy lehet karrierjük utolsó nagy dobása.
Szigethy Zalánt a sorozatban a Junior Prima-díjas Dér Zsolt alakítja, míg a címszereplő Keselyű Barnabást Jankovics Péter formálja meg. Adél karakerét Zsigmond Emőke kelti életre, míg Sztarenki Dóra, Szőke Abigél és Galambos Péter „Galamb” Zalán rádiós kollégáit alakítják. Két, a TV2 számára ismerős színész is feltűnik a sorozatban, a Jóban Rosszban egykori szereplője, Réti Adrienn, valamint a Mintaapákból jól ismert Klem Viktor. A rendőrnyomozókat két Kossuth-díjas színművész, Bezerédi Zoltán és Trill Zsolt formálják meg. Sosána szerepében Koritke Lily Ann-t láthatják a nézők. Fontos epizódszerepben tűnik fel a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Básti Juli, aki önmagát alakítja majd.
„Piacvezető televízióként nagyon fontos számunkra a műfaji sokszínűség, ezért újra és újra hozunk a TV2 nézőinek sorozatokat, de ezeket alaposan megválogatjuk. A nézői szokások átalakulásával mi a rövid történetekben hiszünk, ennek egyik remek példája a Keselyű, ami egy rendkívül izgalmas és fordulatos thriller, a skandináv krimik világát idéző hangulattal, remek színészgárdával és kimagasló képi megvalósítással.”
– nyilatkozta a TV2 Csoport vezérigazgató-helyettese, Fischer Gábor.
A Keselyű egyik legkülönlegesebb eleme, hogy a gyilkos klasszikus magyar versekkel kommunikál. Elhangzik többek között József Attila több műve, valamint Radnóti Miklós, Ady Endre, Vörösmarty Mihály, Kosztolányi Dezső és Arany János egy-egy költeménye — egészen új, hátborzongató kontextusban.
A film alapjául N. Nagy Zoltán azonos című regénye szolgált. A sorozat rendezője Kovács István, vezető operatőre Dévényi Zoltán, kreatív producere Herman Péter Pierre, executive producere Czeglédi Attila.

Újabb három híresség csatlakozott Az Árulók idei évadához

Egy focista váltja Árpa Attilát a Celeb vagyok, ments ki innen! 7. évadában

Kiderült, hogy mikor indul az Álarcos énekes 5. évada az RTL-en

Hivatalos: megválasztották a Médiatanács új elnökét és négy tagját

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel szeptemberben

