2016-ban hatalmas portfólióbővítésbe kezdett a TV2 Csoport és ennek része volt a Prime szeptember 5-ei indulása is. A tévétársaság sorozatos csatornája hamar komoly siker lett és mára a 10 legnézettebb csatorna között van. A TV2 Csoport a napokban közleményben hirdette ki, hogy országos tévépremierekkel, izgalmas filmekkel és családi sorozatokkal várja a nézőket az ünnepi hónapban.
A 2016. szeptember 5-én indult Prime éves átlagos lineáris közönségaránya tavaly 2,9% volt a 18-59-es korcsoportban, amely 2022 óta a csatorna legmagasabb, teljes évre vonatkozó teljesítménye volt. A Prime ugyanebben a korcsoportban 2020-ban 3,2%-os lineáris közönségarányt ért el, amely mindmáig a csatorna eddigi legjobb eredménye éves szinten. A teljes lakosság körében pedig – az idei törtévet nem számítva – a csatorna az indulása óta 2025-ben volt eddig a legeredményesebb az éves 3,1%-os átlag lineáris nézői részesedéssel – olvasható a tévétársaság közleményében.
A kiadott anyag továbbá hozzáteszi, hogy a 2026-os eddigi eredményei alapján a kereskedelmi kábelcsatornák közül a 4. helyen áll mind a 18-59-es korcsoportban (3,0%), mind a teljes lakosságban (3,1%), ezzel olyan csatornákat utasított maga mögé, mint a Sorozat +, a Cool vagy a Viasat3. 2026 eddigi legjobb eredményét a havi átlagos lineáris közönségarány alapján júniusban érte el a csatorna, a 18-59 évesek között és a teljes lakosság körében egyaránt 3,3%-os eredménnyel.
A közlemény azonban 18-59 főműsoridős adatokkal egyszerűen nem foglalkozik, miközben egy kábelcsatornánál is fontosnak számít és itt is szép eredményei vannak a Prime-nak. Viszont kiderül belőle, hogy az év eddigi eltelt részében a fő kereskedelmi célcsoportban a március 29-én 18:40-kor adásba kerülő A szív bajnokai című film érte el a legmagasabb nézettséget, közel 66 ezer nézőt vonzott az életrajzi dráma. Az évben olyan sorozatok is sikerrel futottak, mint a Gyilkos elmék vagy a 911 L.A.
A Prime születésnapi hónapjában többek között az alábbi sorozatok érkeznek:
Sorozatokból a premier tartalmak között jön a csatornán most debütáló, A hegyi doktor – Újra rendel 19. évada, amely szeptember 3-tól délutánonként 17:25-től látható Hans Sigl-lel a címszerepben.
Országos tévépremierrel érkezik: az NCIS: Origins 1. évada csütörtökönként dupla résszel 22:40-től. A sorozat a fiatal Leroy Jethro Gibbs (Austin Stowell) történetét követi nyomon, ahogyan a Camp Pendletonból működő NCIS tagjaként kezdi meg pályafutását. Péntekenként szintén országos tévépremierrel az NCIS: Sydney 3. évadát tekinthetik meg a nézők 22:40-től dupla epizóddal. Ugyanígy a csatornán lesz először látható itthon televízióban a Don Matteo című olasz vígjátéksorozat XIV. évada hétköznap délelőttönként.
Hétköznaponként napközben csatornapremierrel várja a rajongókat a Lena Lorenz: Szülésznő az Alpokban című sorozat, amely októbertől magyarországi tévépremier epizódokkal folytatódik.
A sok-sok újdonság mellett a megszokott kedvencek sem maradnak ki a kínálatból: a legelszántabb németjuhász, Rex felügyelő hétköznap délutánonként teljesít szolgálatot. Hétköznap esténként pedig olyan klasszikusok követik egymást, mint a Nyomtalanul, a Halálos fegyver, a 911 L.A., vagy a Gyilkos elmék 21:00-tól.

Ezek a SkyShowtime legnagyobb szeptemberi újdonságai

Egykori szépségkirálynő lett az ATV Híradó új műsorvezetője

Már most berendelték a Gengsztervilág következő évadát is

Két új sztár is csatlakozik a vasárnap visszatérő Heti Heteshez

Számos új sorozat és friss évad érkezik idén a Network4 csatornáira


