2018-ban Vaszily Miklós távozott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatói posztjából. Utódja az a Papp Dániel lett, akiről egy manipulált riport miatt jogerősen mondta ki a bíróság, hogy hírhamisító. Az április 12-i országgyűlési választások után a Tisza-párt alapíthatott kormányt, amelynek egyik kampányígérete a közmédia felülvizsgálata, átalakítása volt. A Tisza-kormány miniszterelnöke, Magyar Péter május végén távozásra szólította fel a vezérigazgatót. Most érkezett a hír, hogy Papp Dániel felmondott.

Papp Dániel (Fotó: Bodnár Boglárka/MTI)

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte Koltay Andrásnál, az NMHH Médiatanácsának elnökénél – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája. Papp a felmondási ideje alatt továbbra is ellátja a feladatait, utódját egyelőre nem nevezték meg.

„A felmondást a vezérigazgató arra hivatkozásul nyújtotta be, hogy az újonnan megválasztott kormány szándéka a közmédia teljes átalakítása.”

– áll az MTVA közleményében.

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel szeptemberben

Leleplezték Az Árulók idei első három játékosát, van közöttük politikus is

Bejelentették Az Árulók 5. évadának premierdátumát

Elhunyt Krecz Tibor, az RTL egykori hírigazgatója

Ma indul a Sztárban Sztár új évada, ezek az első párosítások

Veterán nyomozóval erősít az Álarcos énekes 5. évada