A Séfek séfe legutóbbi, 7. szezonja február 16-án indult a TV2-n, és március 20-án fejeződött be Mikula Patrik győzelmével. A zsűriben Vomberg Frigyes, Krausz Gábor és a Wolf Andrást váltó Tischler Petra foglalt helyet, a műsorvezető pedig Ördög Nóra volt. Azóta nem érkezett hír a gasztroreality folytatásáról, most viszont jó hírt kaptak a produkció nézői.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója Instagramon jelentette be, hogy megkezdődött a Séfek séfe 8. évadának forgatása. A hír alján megtekinthető videóból kiderül, hogy az ítészek ezúttal is Vomberg Frigyes, Krausz Gábor és Tischler Petra lesznek.

„Az idei évadban az én várakozásaim egy picit elmaradnak az eddigiektől. Látom a műsor dinamikáját, hogy milyen szereplők jönnek és mennyire hígul a szakmai rész. Azt gondolom, hogy idén mindhármunknak erősebben kell fogni a gyeplőt. Sokkal többet kell tanítanunk, elmagyaráznunk és segítenünk a versenyzőknek, mint eddig bármikor. Ez jól is elsülhet, és lehet roppant nehéz is a végén. Egyelőre kicsit bizonytalan vagyok.”

– mondta Krausz Gábor. A séf egyik Instagram-bejegyzéséből az is nyilvánvalóvá vált, hogy Ördög Nóra visszatér a gasztroreality házigazdájaként.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@tv2fischer_vision által megosztott bejegyzés

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra

Jövőre 80 milliárdra csökken a közmédia állami támogatása – ennél azonban több pénzből gazdálkodhat

Távozik a Mokka egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől